Szekeres Viktor
Kiderült, melyik autó lesz a Need For Speed "főszereplője"
A Ford-rajongók örülhetnek leginkább a Need For Speed-mozifilmnek, hiszen a jövő tavasszal bemutatásra kerülő alkotás a tervek szerint egy igen drága Ford-reklámnak is megfeleltethető lesz.
Mint azt már valószínűleg mindenki tudja, 2014. március 14-én bemutatják az amerikai mozik a Need For Speed című videójátékból készített mozifilmet. Az E3 elnevezésű rendezvényen pedig az is kiderült, hogy a film gyártója a Forddal között szerződést a film által nyújtott rengeteg termékelhelyezési lehetőségre - a rendezvényen többek között bemutatásra kerül az az egyedi Ford Mustang is, melyet a film Aaron Paul által alakított főhőse használni fog.
A Ford Mustang egyébként nem csak szimpla eszközként lesz jelen, de a film mitológiája is köré fog épülni. A produkció ráadásul más segítséget is kapott az autógyártó cégtől, például egy F-450-es autót, mely a produkciót segíti, valamint egy másik Mustangot, melyet kamerás kocsivá alakítottak át, s ez által a filmesek minden eddiginél pazarabb képeket mutathatnak meg nekünk a száguldozásból..