Szekeres Viktor

Rekordnyitányt produkált a Halálos iramban 6

Minden idők egyik legsikeresebb filmsorozatává nőtte ki magát a Halálos iramban-széria, s az rettentő beszédes, hogy még a 6. részre is képes volt új nézőket szerezni.

Úgy tűnik, hogy még mindig bőven van kakaó a Halálos iramban-sorozatban, hiszen a Halálos iramban 6 még az ötödik epizód rekordnyitányát is megdöntötte. Míg 2011-ben a Halálos iram: Ötödik sebesség nyitónapján 34,4 millió dollár bevételt hozott Amerikában, addig a hatodik epizód 38,2 millió dollárral debütált. Pedig a mostani résznek jóval nehezebb dolga volt, hiszen a 2011-es film áprilisban került a mozikba, mely hónapban jóval kevesebb a konkurencia, míg a mostani epizódnak a vele egy időben nyitó Másnaposok 3-mal is meg kellett küzdenie.

Ez a start már majdnem 100 milliós nyitóhétvégét jelent, a 4 napos hosszú hétvégére pedig 120 millió dollárral kecsegtet. Persze kell is a bevétel, hiszen a stúdió a növekvő érdeklődés reményében növelte meg a film költségvetését. Míg az első rész mindössze 38 millió dollárba került, addig a folytatások 70-80 millióba, mely összeg az ötödik részre nőtt meg 125 millióra, most pedig már 160 millió dollárt költöttek a filmre - amihez még hozzá lehet venni a 60-80 milliós marketingre szánt összeget is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #4
    "Minden idők legsikeresebb filmsorozatává nőtte ki magát a Halálos iramban-széria"

    Maximum minden idők "egyik" legsikeresebb...
  • hunwhite #3
    nem estem hasra tőle....
  • Ender Wiggin #2
    sikeresebb, mint a hairy potter? vagy, mint a vámpír-vérfarkas-állkapocs lány? viccelünk, viccelünk?
  • jawarider2 #1
    Ma megnéztem, jó volt.