Szekeres Viktor
A Simpson család-mozifilm készítője írja az Angry Birds-filmet
Veterán animációs és komédia író fogja készíteni a tervezett Angry Birds-mozifilm forgatókönyvét. A film premierjére még több, mint három évet kell várnunk, de remélhetőleg a nézők türelme rózsát fog teremni.
A Rovio Entertainment ma bejelentette, hogy megtalálták a tervezett Angry Birds-mozifilm íróját, aki nem más lesz, mint az a Jon Vitti, aki többek között olyan tévésorozatok készítésében működött közre, mint a Simpson család, a Texas királyai, a The Office, illetve a The Larry Sanders Show. Vitti egy ideje már inkább mozifilmeken dolgozik, többek között a Simpson családos mozifilm, valamint az Alvin és a mókusok stáblistájában tűnt fel a neve forgatókönyvíróként.
Ami még jó hír lehet nézői szempontból, hogy egy másik veterán, Catherine Winder producer is csatlakozott a produkcióhoz, melyben többek között olyan filmesek vesznek részt, mint a Gruban dolgozó John Cohen és a Vasembert is a munkái között tudó David Maisel. Mint arról már korábban beszámoltunk, az Angry Birds-mozifilmet nagy durranásnak szánják, így a 2016-os év legkiemeltebb premieridőpontját osztották ki neki, július elsejétől lesz látható, vagyis a július negyedikére eső nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén.