SG.hu·

Bejelentették az új Dungeons & Dragons-mozifilmet

Újabb nagy fantasy-sorozat születhet, legalábbis ez a Warner Bros. stúdió terve, hiszen megvásárolták a Dungeons & Dragons-szerepjáték megfilmesítési jogait.

Pár napja kiderült, hogy a Warner Bros. megszerezte a Dungeons & Dragons megfilmesítési jogait. Mint kiderült, a stúdió már elég régóta dolgozik a szerepjáték alapján tervezett filmen, már forgatókönyvet is szereztek hozzá - persze nem speciálisan a projekthez írtat, hanem David Leslie Johnson (A titánok haragja, A lány és a farkas) Chainmail című szkriptjét. A Warner terve mindenképpen az, hogy egy nagy franchise-t teremtsem magának a rebootolással, egy olyan sorozatot, melyhez rengeteg kapcsolódó terméket is el lehet adni.

A hír kipattanását követően azonban sötét fellegek kezdtek el gyülekezni a projekt fölött. A Hasbro ugyanis bejelentette, hogy ők birtokolják a Dungeons & Dragons megfilmesítési jogait és ezt a szövetségi bíróság előtt fogják bizonyítani. A hírek szerint a cég már egy ideje saját D&D-projekten dolgozik a Universal stúdió részvételével. A jogokat magának érző és a Warnernek eladó Sweetpea Entertainment képviselője ezek után opportunizmussal vádolta meg a Hasbrót, és azzal, hogy késleltetni akarják őket, majd pedig kijelentette, hogy folytatják saját filmtervük előkészületeit.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lamer the true2013. 05. 16.. 14:08||#4
A mai fantasy ínséges idõkben jó lesz 😊
© Wittgen2013. 05. 16.. 10:34||#3
Ez a kiszemelt író oltári gyenge fércmûveket tett eddig le az asztalra. Semmi optimizmusom nincs a hírrel kapcsolatban.
© Cobra.2013. 05. 16.. 09:03||#2
1x éve már volt egy igen gyenge próbálkozás (illetve 2, mert lett egy még rosszabb folyatása is), szóval ott már volt egy forgatókönyv.
© shaba232013. 05. 15.. 17:07||#1
"már forgatókönyvet is szereztek hozzá - persze nem speciálisan a projekthez írtat" Jól kezdõdik...