Szekeres Viktor

Meglepetésfilm tarolta le Amerikát

Leonardo DiCaprio legújabb filmje, A nagy Gatsby a színész pályafutásának egyik legjobb nyitóeredményét produkálta. A sokak által a mozis nyár egyik nagy bukásának várt film hatalmas sikernek bizonyult.

Sokaknak nyilván szeme sem rebben a hír olvastán, miszerint a nálunk csütörtökön bemutatásra kerülő A nagy Gatsby (The Great Gatsby) nagy sikert aratott Amerikában, azonban mindenképp meglepetésnek számít a film szereplése. És nem csak azért, mert sokan a nyár egyik nagy buktáját szimatolták Baz Luhrmann filmjében, főleg, hogy a költségverése teljesen elszabadult és elérte a 200 millió dollárt, melyet a gyártó Warner stúdió 160 milliónak ismert el, ami a rengeteg adóvisszatérítés miatt állítólag "csak" 105 milliós. (Ettől még az eredetileg tervezett büdzsé 80 milliós volt.)


A nagy Gatsby az első becslések szerint hétvégén 51,1 millió dollár bevételt ért el Amerikában, természetesen leginkább a női nézőknek köszönhetően. Ekkora összeggel általában egy film uralni is szokta a hétvégi toplistát, azonban a Vasember 3 második hétvégéjén is megszerezte az első helyet, péntektől vasárnapig 72,5 millió dollár bevételt ért el. A nagy Gatsby remek teljesítménye legtöbbet valószínűleg a rendezőnek jelenti, hiszen Baz Luhrmann előző filmje, a 130 milliós Ausztrália nagy bukásnak bizonyult Amerikában, összbevétele még az 50 millió dollárt sem érte el.

A siker egyébként annak a lépésnek is köszönhető, hogy a filmet gyártója kiemelte az Oscar-szezonból, és december helyett májusban mutatta be (Ezért majd egy éves az első előzetese.) A stúdió ugyanis ráeszmélt, hogy ha díjakat nem is fog nyerni A nagy Gatsby, de így több, mint korrekt bevételt érhet el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #5
    NEm ide akartam írni. Bocsi.
  • god25 #4
    Kíváncsi lennék, hogy mennyire befolyásolta a moziba járók számát a kamerás felvétel kikerülése a netre.
  • Ender Wiggin #3
    az a baj, hogy ő sem egy klasszikus színész. képtelen új figurákat hozni (elájátszani), mindig ezt a homlokráncolós, durcás, elhízott óvodást alakítja különböző helyzetekben. lassan kihalnak azok a színészek, akiket megtanítottak karaktert játszani egy iskolában és színpadon edződtek. ma csak szerepre kasztingolt idióták vannak, akik gyakorlatilag önmagukat adják. és még oszkárt is adnak nekik...
  • Etinger #2
    Érdekes, hogy sokan mennyire lehordták DiCapriot anno, szerintem teljesen indokolatlanul... Az biztos, hogy napjaink egyik legnagyobb színésze ő, ha legalábbis a korát és az eddigi filmjeit nézem.

    Abszolút kedvencem, és elérte, hogy miatta menjek moziba.
  • Zocsi #1
    Azt azért tegyük hozzá, hogy DiCaprio húzónévnek számít a filmiparban manapság, szerintem a legjobbak között van a palettán. Persze a mellékszerepek is jól lettek kiosztva...
    Másfelől (bár csak a trailert láttam eddig), de iszonyat látványosra sikerült a TGG. Ilyen vizuált az eredeti költségvetésből nem tudtak volna összehozni, az biztos. A szesztilalom korszaka meg alapból annyira izgalmas, hogy nagyon jó keretet adhat szinte bármilyen filmnek. Szvsz nem meglepő az erős kezdés, kíváncsi vagyok a külföldi és magyar fogadtatásokra. Köszönjük a Hype-ot :D