SG.hu·

18 éven felülieknek szóló előzetest kapott a magyar főszereplős amerikai horror

Meglepetésre itthon is láthatjuk a mozikban az Utórengés című horrorfilmet, melynek egyik szereplője az az Osvárt Andrea, aki jórészt Olaszországban csinált karriert magának.

Új előzetest kapott Nicolás Lopez Aftershock című, Chilében forgatott mozifilmje, mely elsősorban minket azért érdekelhet, mert az egyik főszereplője Osvárt Andrea, másodsorban pedig, mert az egyik írója és producere Eli Roth, a Motel készítője. A történet pár amerikai turistáról szól, akik egy földalatti klubban rekednek egy földrengést követően, de az igazi borzalmak csak a menekülésük után kezdődnek.


Itthon Utórengés címmel június 13-tól láthatjuk a filmet, azonban Amerikában már május 10-én bemutatásra kerül, igaz csak 100 moziban. Mindez azt is jelenti, hogy a forgalmazója egyrészt nem meri széles körben teríteni a produkciót, másrészt azt, hogy egy kisebb stúdió (Radius-TWC) kaparintotta meg a jogokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Atisz2013. 05. 04.. 14:45||#1
A tsunami-s rész remélem csak afféle bemutatós poén, mivel nagyon nagy blõdség lenne, ha ez így, ebben a formában szerepelne 😊

Egyébként, ahogy elnézem Eli Roth nem csak író/producer, hanem fõszereplõ is.