Szekeres Viktor

Lehet, hogy mégis Robert Downey Jr. marad Vasember?

Még nem jelentették be hivatalosan a Vasember 4-et, mint ahogy azt sem tudni, hogy Robert Downey Jr. visszatér-e a frachise-ba, illetve, hogy ő fog-e szerepelni A bosszúállók folytatásában Vasemberként.

A Vasember harmadik részével lejárt Robert Downey Jr. szerződése, mely a Vasember-sorozathoz köti őt, de még az is előfordulhat, hogy a színész nem fog távozni. A széria eddig is sikeres volt, így természetesen a Marvel mindig is számolt a folytatással, de a 3. epizód döbbenetesen nagy bevételei biztossá teszik a Vasember 4-et. A kérdés csak az, hogy az eredeti színészekkel, vagy James Bond-szerűen egy új főszereplővel. (Illetve természetesen nem ez a kérdés, hanem az, hogy mikor kell lecserélni Robert Downey Jr.-t, hiszen a végtelenségig nem lehet Tony Stark.)


Downey Jr. a Daily Show-ban nyilatkozott a kérdésről még a Vasember 3 amerikai premierje előtt, s elmondta, hogy még maga sem tudja, hogy részt vesz-e a Marvel Studios további filmjeiben, jelenleg éppen újratárgyalja az erre vonatkozó szerződését. Bár nem tudni, hogy a humoros műsorban ezt, a kacsintással kísért kommentet mennyire lehet komolyan venni, de azt nehéz elképzelni, hogy a színész nyitottsága esetén a Disney ne lenne hajlandó bármekkora összeget kifizetni neki, hogy megtartsa őt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Susan98 #8
    Ó, én nagyon drukkolok, hogy visszatérjen! :) Ezt a karaktert csak ő tudja jól eljátszani. Úgy hozzá nőtt, mint Johnny Depp-hez Jack Sparrow vagy Bruce Willis-hez Jon McClane... Ha meg nem folytatja, akkor hagyják abba a franchise-t, nem szükséges elrontani további filmekkel, amikben nem RDJ szerepel.
  • Nailyenugysincs #7
    eléggé bírom a fickót de inkább maradjon meg vindu mesternek mert a bosszúállókban eléggé impotens.
  • nessboth #6
    Erről DAvid Hasselhoffnak más a véleménye, úgyhogy tartsd tiszteletben!

    Egyébként szerintem az a helyzet, hogy lejárt a szerződés és Robi megújítja majd, csak a gázsiként a dupláját kéri!
  • czyi #5
    szerintem Nick Fury-t sem alakíthatja más, mint Samuel L. Jackson!...
  • portable2 #4
    Biztos ö marad...
  • Nailyenugysincs #3
    ő az aki legjobban összenőtt a karakterével. mert hulk már túlvan pár színészen. a többiek se annyira ikonikusak(számomra biztos nem) szal nem hiszem h olyan sokan bánnák ha lecserélnék ezeket a színészeket. de ha bob downey lépne le akk esélyes h a vasember nem húzná sokáig.
  • Rotcsa #2
    Teljesen neki való ez a szerep! Ritka, h ennyire eltaláljanak valamit!
    Hugh Jackman esete hozható ide, mint hasonlóság... Neki is jól áll a Rozsomák! :)
  • Zombee #1
    Ezt a szerepet simán játszhatja még évekig, életkori akadálya aligha van még jó 10 évig. Tény és való, hogy remek választás volt.