Szekeres Viktor

Távozik a Két pasi meg egy kicsi egyik főszereplője

A Két pasi meg egy kicsit elvesztette egyik főszereplőjét, aki szerint a sorozat rettenetesen rossz. Így a "két pasi" mellől eltűnik a "kicsi", kérdés, hogy ezt fogja-e kísérni címváltozás.

Charlie Sheen után Angus T. Jones is távozik a Két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Men) című komédiasorozatból. A Jake-et alakító színész már az idei, 10. szezonban sem szerepel olyan sokat, mint eddig, de a jövőben valószínűleg a főcímből is eltűnik, s ha meg is jelenik a sorozatban, akkor csak vendégszereplőként fogja tenni. A két főszereplő, Jon Cryer és Ashton Kutcher természetesen marad, mindketten aláírták a 11. évadra vonatkozó szerződésüket fejenként nagyjából 700 ezer dollárért epizódonként.

A szerződés aláírásáról kipattanó hírt követően pár perccel a CBS csatorna is bejelentette, hogy megújította a szériát a 11. szezonra, tehát 2014. májusáig biztosan a képernyőn fog maradni. Jones távozása egyébként nem csak azért nem meglepetés, mert a készítők már jó ideje nem tudnak vele mit kezdeni, hanem azért is, mert a tavalyi év végén felkerült egy videófelvétel a netre, melyen a fiatal színész trágyának nevezi a sorozatot és kéri a nézőket, hogy ne nézzék, mert addig szerepelnie kell benne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #12
    Ez a kalapos01 tuti valami troll account ... ahogy írod, mindenhol osztja az észt és személyeskedik, közben észre sem veszi, hogy az a legundorítóbb amit Ő művel. Vicces, hogy csak saját magát szórakoztatja, mert senki sem vevő rá.
  • Ender Wiggin #11
    charlie haláláig néztem, és élveztem is. sok poénra még ma is emlékszem. szitkomban zseniális volt (bár néha már fájt, hogy alan mennyire görény). azonban én is abban a pár millióban vagyok, akit elveszítettek sheen kiírásával.

    egyébként felesleges azért bárkit megróni, hogy mi tetszik vagy nem. senkinek sincs abszolút ízlése, így legjobb, ha figyelmen kívül hagyjátok vaskalapost.
  • pauly #10
    "Ritka rosszindulatú embernek tűnsz, aki vagy pocskondiáz valamilyen műsort, vagy annak szól be, aki épp kritizál valamit. "
  • Laza #9
    A '2 és fél man'-ból maradt '1 man és barátai' :)
  • Etinger #8
    Hát van nem egy kevésbé ismert sorozat, amit Te például ismerhetsz, na oda például mehetne egy kevésbé negatív komment. Konkrét példa az Amerika Horror Story, ami neked bejön, de helyette ott is a Walking Deades kommentre "reflektáltál". Amúgy meg érdekelne a véleményed igen, nem az RTL-es szemét kapcsán pölö (úgy rémlik ott mintha sokat védenéd, lehet tévedek), de ilyen kevésbé ismert sorozatok kapcsán.

    Ez a jelenlegi sorozat meg jelenleg az (egyik?) legnézettebb sitcom. Én nem mondom, hogy az elmúlt 3 évben ne esett volna a színvonal, de például úgy a 3-6 között egészen ültek a poénok, nem egy részben. Szóval annyira nem trágya, mégha Angus is (szerintem elég gusztustalanul) annak is tartja.

    Amúgy meg relatív, hogy Amerikában mit emelnek épp az egekbe.. vagy szarnak le.. van, hogy kifejezetten nézett sorozat egyben jó is... persze ennek ellenkezőjére is van példa, de úgy nagyon komoly következtetéseket ebből meg nem vonnék le.

    Például a HIMYM nálam gyengébb, mint EZ a sorozat. Mert ott valahogy nem tudják a drámát érzékletesen belevinni, és abszurd lesz ettől az egész, egyáltalán nem szándékosan. Ezzel szemben ITT legalább a sorozat készítő sem veszik túl komolyan az egészet.

    Hogy ez kinek jön be, az más kérdés persze.
  • kalapos01 #7
    Sok mindenben bele lehet kötni, de ebbe nem nagyon. Ez tényleg rettenetesen gyenge, ezt nem hiszem, hogy bárki is vitatná. Ha még a színész is azt mondja, hogy trágya, az elég beszédes. Meg az is, hogy Sheen is inkább otthagyta, hogy ne égesse magát.

    Komolytalan, akinek nem tetszik az a sorozat, amire a konformista Amerika ennyire nyáladzik? Ejha. Nem mellesleg, miért zavar? Ha neked tetszik, egészségedre. Szerinted meg az a bullshit szar, ami nekem bejön. Mi a különbség?

    (Egyébként minek írjam oda, hogy mi tetszik? Kit érdekel az? Téged érdekel? Elég hülyén nézne ki a fórum, ha 1000 komment ott lenne, ami annyit mond, hogy "Ez jó". Ha ennyire izgat, akkor gondold oda. a Hannibalhoz, a Grimmhez, a Falling Skieshoz, meg tudom is én, hogy mi volt még a hírekben mostanában.)
  • Etinger #6
    Amennyi 'bullshit' nézhetetlen szart védesz te cikkről-cikkre itt az SG-n, azt a szintet bőven ez a sorozat is megüti. Picit visszás, hogy a minőségileg a kettest alulról verdeső produkcióknál például folyamatosan ott virít a neved.

    Ritka rosszindulatú embernek tűnsz, aki vagy pocskondiáz valamilyen műsort, vagy annak szól be, aki épp kritizál valamit.

    Őszintén szólva olyat pl még nem láttam, hogy írtál volna egy kommentet egy film alá azzal a szöveggel, hogy: "Ez film tetszett, mert..."

    Ez itt a probléma. Így meg komolytalan vagy... mai szóval élve troll.
  • Etinger #5
    A 'Két pasi meg egy kicsinek 'volt pár kiforrottabb évada, aztán ahogy 15 évesnél idősebb lett már Angus, úgy a poénok nem fejlődtek kellőképpen vele, ezért éreheti gyengébbnek a legtöbb néző. Kevés sorozat tudja amúgy is tartani a szintet a sokadik évadjára.

    Pl valóban, ahogy előttem is írták, iszonyat mélységekben van South Park is. Ettől még aki szereti, szereti, de ez a humor ennyi idő után szerintem már nem ül úgy. Az meg külön röhej, hogy mikor a készítőket érte kritika, besértődtek a kis drágák :)
  • Loverman #4
    Kb minden szitkom ilyen. (Vicces hogy a South Parkot linkelted be, az utóbbi évadai annak sem olyan fantasztikusak)

    Nem kell válaszolnod, igazam van :D
  • Narxis #3
    Hányinger ez a sorozat, egy köpedelem, jó lenne ha megszűnne.