SG.hu·

Eleven testek - Vicces zombirománc

Az Eleven testek zombis szerelmi sztorija első pillantásra röhejesnek tűnt, viszont a rendező nevét látva már tudtuk, hogy jó filmet fogunk kapni.

Hogy tetszett az Eleven testek?

Bár Jonathan Levine már korábban is készített két teljesen rendben lévő filmet (Majd meghalnak Mandy Lane-ért, The Wackness), igazából a 2011-es, remekül sikerült Fifti-fifti tette ismertté a nevét. Így természetes volt, hogy felfigyeltünk legújabb projektjére, ami egy furcsa, zombiromantikáról szóló regény, az Eleven testek adaptációja volt. A témára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem lenne eredeti valamilyen szinten, ráadásul az elmúlt években a Zombielanden kívül nem nagyon láttunk zombifilmet a moziban (a Resident Evileket leszámítva), így több ok miatt is érdeklődve várhattuk a premiert.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A történet egy "zombivírus" által sújtott városban (országban?, világban?) játszódik, ahol emberek maroknyi csapata egy fallal elkerített városban él, miközben a falakon túl zombik tengetik meglehetősen unalmas hétköznapjaikat. Hősünk, R, meglepő módon a zombihordát gyarapítja, afféle elmélkedő típus, s bár nem nagyon emlékszik a zombilétet megelőző életére, szívesen mereng rajta napi csoszogásai közepette. A emberek egy nap osztagot küldenek a falakon túlra, hogy utánpótlást szerezzenek a fertőzött területekről, s ekkor találkozik R egy fiatal lánnyal. Akinek agyára szokásaival ellentétben nem fanyalodik rá, mert megtetszik neki.

Nem kertelünk, hanem kimondjuk: az Eleven testek egy romantikus komédia. Nem a harsány típusból, és nem is az Alkonyatosból, de a könyvalap és az "élőhalott + ember"-felállás miatt a legtöbben minden bizonnyal a vámpíros tinirománcra fognak asszociálni. Ezzel nincs is baj, de szerencsére Levine filmje sokkal több ennél. Egy nagyon kedves, olykor pikírt szatíráról, ironikus látásmóddal és helyenként nem kicsit morbid humorral megáldott alkotásról van szó (egyesek paródiának gondolják, de ez hatalmas félreértés), ami akár még arra is képes lehet, hogy gondolatokat ébresszen a nézőben. (Azt természetesen mondanunk sem kell, hogy a készítők sem gondolják komolyan az egészet, s ezt persze egyes nézők lehet, hogy félreértik.)

Az Eleven testek alapjába véve egy tipikus Rómeó és Júlia-történet pár hihetetlen és természetfölötti aspektussal, de annyira közvetlen ötletes, hogy nem lehet nem szeretni. Nem ez a film az első, mely a zombik oldaláról mutatja meg a "zombik kontra emberek"-felállást, azonban ez a nem mindennapi látásmód jó pár remek ötlettel szolgál és aranyos poénokra is lehetőséget ad. Például megtudhatjuk, hogy miképp kommunikálnak a zombik, vagy hogy miért buknak az emberei agyra.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Mondhatnánk, hogy az Eleven testek váratlan meglepetés volt, de nem tesszük, mert az amerikai premiert megelőző kritikák, valamint a netre felkerült filmkezdő percek hamar tudomásunkra hozták, hogy valami jópofa végeredmény fog születni. És ezúttal (kivételesen?) igazolódott is a papírforma. Az Eleven testek jó film lett, vagy inkább jópofa, hiszen messze van attól, hogy kiemelkedő, esetleg klasszikus legyen, de mindenképp kitűnik a tömegek által nézett középszerű alkotások mocsarából.

Az pedig a horrorok rajongóinak plusz pont lehet a cukormázasnak ható, de mégis remek arányérzékkel kezelt szirup mellé, hogy némi mitológiát is kapnak, megismerhetjük ezt az Eleven testek világát, s az is kiderül, hogy nem minden zombi az, aminek elsőre látszik. Kár, hogy a halálos fenyegetések és a baljós világábrázolás ellenére is elég súlytalan a végeredmény. Súlytalan, de mindenképp szórakoztató és üdítő.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Eleven testek (Warm Bodies)
színes, feliratos, amerikai romantikus komédia, 98 perc, 2013
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Jonathan Levine
forgatókönyvíró: Jonathan Levine
operatőr: Javier Aguirresarobe
producer: David Hoberman, Todd Lieberman, Bruna Papandrea

szereplők:
Nicholas Hoult (R)
Teresa Palmer (Julie)
Dave Franco (Perry)
John Malkovich (Grigio)
Analeigh Tipton (Nora)
Rob Corddry (M)
Cory Hardrict (Kevin)
Dawn Ford (Dr. Burke)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wdenes2013. 08. 11.. 20:49||#4
http://filmtukor.blogspot.hu/2013/08/eleven-testekwarm-bodies.html
© tomazin2013. 04. 30.. 18:09||#3
már csak a Skins-es srác miatt megnézem 😊
© Macropus Rufus2013. 04. 29.. 11:59||#2
hmmm. már az is necces volt amikor a vámpít beleszeret a kajájába... de ez legalább vígjáték, az meg hót komoly romantikus köcsögség volt.
© endrev2013. 04. 29.. 11:39||#1
A zombik egy társadalomkritikai metafora volt eredetileg, aztán ebbõl kiléptették sok filmben. Ez a könyv/film végre visszaállítja az eredeti szerepébe.