Szekeres Viktor

Megvan Christopher Nolan új scifijének két főszereplője

Matthew McConaughey mellett a nemrég Oscar-díjat nyerő Anne Hathaway lesz a főszereplője Christopher Nolan 2014-ben bemutatásra kerülő scifijében, az Interstellarben.

Matthew McConaughey maga erősítette meg a korábbi sajtóértesülést, ami szerint ő lesz a főszereplője Christopher Nolan új fimjének, az Interstellar című scifinek. A megerősítés után pár nappal az is kiderült, hogy a film női főszereplője az az Anne Hathaway lesz, aki a Batman-trilógia záró epizódjában már együtt dolgozott Nolannel. A sötét lovag: Felemelkedésben a friss Oscar-díjas színésznő Selina Kyle-t alakította.

Az Interstellart Jonathan Nolan forgatókönyve alapján Christopher Nolan nem csak rendezi, hanem íróként is részt vesz a produkcióban, de a történetről valószínűleg még hosszú hónapokig nem fogunk tudni semmit, mindössze annyit, ami a hivatalos logline-ben szerepel, miszerint az alkotás "egy hősi csillagközi utazás krónikája lesz, mely az ember tudományos ismereteinek határát fogja feszegetni." Az Interstellar premierjére 2014. november hetedikén fog sor kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zocsi #3
    Ígéretesnek hangzik. Mondjuk örülnék már végre egy kicsit lassabb tempójú űroperának, de félő hogy a "hősi" jelző mit takar... Még másfél év. Várjuk.
  • bvalek #2
    Végre egy komoly ürfilm
  • AZUL #1
    Nolan eddig mindig meglepett a szereplőválogatással... de eddig mindig kellemeset csalódtam, remélem most is így lesz...