Szekeres Viktor

Hamarabb láthatjuk Stallone és Schwarzenegger közös filmjét

Ezentúl már nem The Tomb címen kell keresni Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger új filmjét, hanem mint Escape Plan. Ráadásul a börtöndráma premierjének időpontja is módosult.

A napokban az I, Frankenstein című film gyártója bejelentette, hogy az alkotást a tervezett szeptember 13-i dátum helyett inkább 2014. január 24-én fogja bemutatni. Az így felszabaduló dátumra szinte egy időben két másik film is bejelentkezett. Egyrészt a James Wan által rendezett Insidious második része, az Insidious Chapter 2, mely eredetileg szeptember 20-án került volna bemutatásra az amerikai mozikban, másrészt pedig az eddig The Tomb címen futó Escape Plan, mely eredetileg szeptember 27-én lett volna látható.

Mindez tehát azt jelenti, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger börtönös filmje két héttel hamarabb kerül a közönség elé, azonban mivel a magyar premiert még nem tűzték ki, így nem tudjuk, hogy ez a lépés befolyásolja-e a film itthoni bemutatójának időpontját. Ezzel egyébként az Insidious folytatása és az Escape Plan a Machete második részével, valamint a Battle of The Year című 3D-s b-boy drámával kell megküzdenie a dollárokért szeptember 13-tól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lejti3 #3
    főleg, hogy a szeptember 13 az az idei évre szól
  • Okisz #2
    Ja, semmi. Én olvastam félre, bár tény, hogy a mondat is kusza egy kicsit.
  • Okisz #1
    "a tervezett szeptember 13-i dátum helyett inkább 2014. január 24-én" az nem két hét....