Szekeres Viktor

A Jurassic Park is őszinte előzetest kapott

Amerikában már péntektől, itthon pedig május első csütörtökétől nézheti meg a közönség a Jurassic Parkot a mozikban. Valószínűleg sokaknak ez az élmény anno nem adatott meg.

A ScreenJunkies úgy gondolta, hogy ha már Amerikában hétvégén úgyis bemutatásra kerül a 3D-sre konvertált Jurassic Park, akkor Steven Spielberg filmje megérdemel egy őszinte előzetest. Igaz, a trailer első másodperceiben inkább tisztelgést hallhatunk, de később azért megjelennek a poénok is, melyek egy részére talán sokan nem is emlékeznek, hiszen a dinós filmet 20 éve láthattuk először moziban, s azóta bizony felnőtt egy generáció. (Fura belegondolni, hogy akik a JP premierje idején fogantak, ma már egyetemisták lehetnek.)


Akiknek annak idején nem adatott meg a Jurassic Park-élmény a mozikban, azok itthon (szigorúan csak 3D-s szemüvegben) május másodikától élhetik át az élményt, melyet annak 1993-ban 63 millió dollárba került előállítani, s ez a befektetés busásan meg is térült. A Jurassic Park ugyanis már 20 éve majdnem elérte az egymilliárdos nemzetközi bevételi határt, hiszen Amerikában 357, a világ többi részén pedig 557 millió dollár folyt be a mozijegyek eladásából. (Amerikában egyébként ez az összeg mai viszonyok között kábé 700 millió dollárnak lenne megfeleltethető.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hirvaer #1
    Nem is nagyon tudtak "belekötni"; ez azért sok mindent elárul a filmről is ;)