Szekeres Viktor

Bruce Willis megdöntötte saját rekordját új akciófilmjével

Bruce Willisnek még egy filmje sem szerzett annyi bevételt nyitóhétvégéjén Amerikában, mint a csütörtökön bemutatott második G.I. Joe-mozi, a Megtorlás.

Meglepőnek tűnhet, de igaz: a G.I. Joe: Megtorlás lett Bruce Willis legjobban startoló filmje. Bár Willis szerepe nem túl nagy a filmben, a Paramount érthető módon leginkább vele és a másik mellékszereplővel, Channing Tatummel reklámozta a filmet, mely hétvégén Amerikában 41,2 millió dollár bevételt produkált, s ezzel az első helyen nyitott a toplistán. Willisnek pedig még sosem nyitott 40 millió dollár fölött egy filmje sem.

Korábban a legjobb Willis-nyitányt az Armageddon produkálta 36 millió dollárral - bár természetesen a 98-as, olcsóbb jegyárakból és a 3D-nélküliségből egyértelmű, hogy azt többen látták, mint most a G.I. Joe-t. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét, melyben kisebb szerepben tűnt fel, 39 millió dollárral nyitott, a Túl a sövényen, melyben szinkronizált, pedig 38,5 millióval.) A G.I. Joe 2 kezdése persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy a film Willis legsikeresebb mozijává válik, hiszen várhatóan mindössze 110-120 millió dollárra lesz jó Amerikában, márpedig például az Armageddon 201, míg A hatodik érzék 293 millió dollárig jutott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #3
    Nagyobb, mint deltásabb, nehezebb? :)

    Rockra azért nem mennek be sokan, Tatum valami rohadt népszerű most. Ideig-óráig. Tavaly 3 főszerepe volt, mind a három 100 millió dolláros film lett. (Rock még nem főszereplő alapanyag. A Skorpiókirály óta ahol ő volt a főszereplő, a Snitch, a Faster, a Doom, a Tooth Fairy, a Witch Mountain, a Rundown, a Walking Tall, a Gridiron Gang azok csak korrektül szerepeltek - csak az az idióta gyerekfilmje lett nagyobb siker, plusz az Utazás-sorozat második része, amibe beleültették, de azt eladta a franchise.)
  • Zombee #2
    Ki a tököm az a Channing Tatum?
  • Wittgen #1
    Szerintem Rock nagyobb név Tatum-nál, de ez csak szőrszálhasogatás részemről.