Szekeres Viktor

Plakátot kapott a várva várt Harrison Fordos scifi

Itthon is klasszikusnak számít Orson Scott Card regénye, a Végjáték, melynek filmes adaptációja november elején kerül bemutatásra a mozikban. Az egyik főszereplő Harrison Ford lesz.

Olvastad a Végjátékot?
  • Igen.
  • Nem.
Érdekes projektnek ígérkezik a Végjáték (Ender's Game) című scifi. Az Amerikában november elsején bemutatásra kerülő filmet a mozis közönség részéről szinte semmi hájp nem veszi körül, a műfaja ellenére sem, azonban a scifi-rajongók, főleg, akik ismerik Orson Scott Card zseniális könyvét minden bizonnyal nagyon várják a premiert. Kérdés, hogy utóbbiak (illetve a film marketingesei) sikerre tudják-e vinni a projektet és meg tudnak-e ágyazni az esetleges további epizódok előtt.

A marketingesek mindenesetre megtették az első lépéseket, hiszen pár napja felkerült a netre a Végjáték első plakátja. A Summit Entertainment filmjét Gavin Hood rendezi, a szereplőgárdában olyan színészeket találhatunk, mint Asa Butterfield, Ben Kingsley, Harrison Ford, Hailee Steinfeld, Abigail Breslin, Viola Davis, Nonso Anozie, Stevie Ray Dillmore, Andrea Powell, Moises Arias, Conor Carroll, Aramis Knight, Brendan Meyer, Jimmy "Jax" Pinchak, Suraj Parthasarathy és Khylin Rhambo.

A Végjáték története a közeli jövőben játszódik, amikor is egy földönkívüli faj megtámadja a bolygónkat, amit végül egy veterán katona erőfeszítései mentenek meg. Ezt követően a következő támadásra készülve elkezdik a legértelmesebb fiatalok katonai kiképzését. Itt ismerkedhetünk meg a sztori főhősével, Enderrel, aki igazi őstehetségnek bizonyul és idővel nyilván az a sors vár rá, hogy harcba vonuljon az idegenek ellen.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    a szereposztásról ne is beszéljünk. a divatos, de kurvára tenyérbemászó "gyerekszínészektől" már most hányingerem van. kár, hogy card ebbe beleegyezett.
  • anubys1984 #1
    Ez is egy olyan könyv, amit kb kizárt, hogy hűen fognak feldolgozni. Ha így tennének, túlságosan brutális lenne, akkor meg ugye kedvezőtlen korhatár besorolást kapnak. Pedig szívesen megnéznék belőle egy jó adaptációt, de sajnos ebben nem nagyon reménykedhetem...