Szekeres Viktor

Besült két szuperhős-képregény filmes terve

Kiderült, hogy egy ideig komolyan gondolta a DC Comics a Lobo- és a Shazam! adaptációit, azonban végül egyik tervből sem lett semmi, ami minden bizonnyal sok képregény-rajongót szomorít el.

Dwayne Johnson, vagyis The Rock, egy napokban adott interjújában adott pár információt olyan filmes tervekről is, mellyel kapcsolatban korábban szóba hozták őt. Sajnos mindkét eset kapcsán arról értesülhettünk, hogy a filmtervek elhaltak. Mindkettő a DC Comics égisze alatt jött volna létre, az egyik a Lobo, a másik pedig a Shazam! lett volna.

A Lobóval kapcsolatban Johnson elmondta, hogy a terv "jött és ment", egy ideig szó volt róla, ő érdekesnek is találta, majd szép lassan elenyészett. A Shazam!-ot még érdekfeszítőbbnek gondolta, Black Adam szerepéért is kifejezetten lelkesedett volna, de végül a stúdió úgy döntött, hogy más szuperhős képregényeket részesít előnybe adaptáció céljából, így ebből a tervből sem lett semmi. Egyelőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cstommy #2
    Én sajnálom hogy nem lesz Lobo, de egyébkéntis Rock nem a legmegfelelőbb ember erre a szerepre
  • Zombee #1
    Ha képregényhűek maradtak volna Lobóhoz, egy 18+ akciómóka lett volna belőle, ami a karakter kisebb népszerűsége miatt nem biztos, hogy sikeres lett volna, kivéve ha a tahó macsó felkelti a nézők érdeklődését, amire ritkábban van példa a birka nézőknél. Szerintem előzetes ismeret nélkül is élvezhető lenne.