Szekeres Viktor

A szerelmi háromszög lesz a Vasember 3 lényege

A Marvel Studios főleg a nem hagyományos szerelmi háromszög miatt várja, hogy bemutatásra kerüljön a Vasember 3, melyben ennek megfelelően Pepper Potts is kiemelt szerepet fog játszani.

Kevin Feige, a Marvel Studios producere, kvázi atyaúristene egy About.com-nak adott interjúban mesélt pár dolgot a nálunk április végén bemutatásra kerülő harmadik Vasember-filmről. Elmondása szerint a Vasember 3 Pepper Pottsról fog szólni, illetve egy szerelmi háromszögről, melynek részei Tony Stark, Potts, valamint Stark páncélok, illetve a technológia iránti megszállottsága.

Feige ennek azért is örül nagyon, mert szerinte egy nyári blockbuster filmnél általában nincs ennyi rétege a történetnek. Persze lesz a filmben rosszfiú, a tét is nagyon nagy lesz, veszélybe kerül az Egyesült Államok elnöke, támadás éri az elnöki különgépet, de a történet lényege az lesz, ahogy Tony Stak rádöbben, hogy számára csakis egy dolog fontos, mégpedig Pepper Potts.

Egy kérdésre válaszolva Feige nem akarta sem cáfolni, sem megerősíteni azt a pletykát, miszerint Pepper is magára ölti az egyik páncélt. Ha ez megtörténik, akkor pedig már csak egy lépés választja el a karaktert attól, hogy mint a képregényben, ő is szuperhős legyen Rescue néven.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #7
    Haromszog Tony Stark, Pepper es a pancel kozt avagy Hol erzi magat jobban Tony? A pancelban vagy Pepperben? :P
  • GaborT28 #6
    Nálad a pont!
  • cylonflatus #5
    Nem is kell abból sok. Nem páncélba kell gyömöszölni, hanem a szájba...
  • GaborT28 #4
    Gwyneth Paltrow-nak nem sokmindent kellene a páncélba gyömöszölnie...
  • loky #3
    Lesz külön csöcsös páncél is? Mert ha nem akkor be kell perelni a készítőket, hogy diszkriminálnak...
  • Gulyu84 #2
    Toni megoldja, hogy tudjanak páncélban dugni és meg van oldva az édeshármas :p
  • Gab0523 #1
    Mivel a játékban már tuti, hogy magára ölti, így a filmben is esélyes. Nincs mit cáfolni. :)