Szekeres Viktor

Nagy nehezen A hobbit is bekerült a milliárdosok klubjába

A hobbit: Váratlan utazást ugyan sokkal kevesebben látták, mint bármelyik A gyűrűk ura-filmet, de Peter Jackson rendezése végül csak elérte egy egymilliárd dolláros összbevételt.

Szinte mindenki úgy gondolta, hogy A hobbit: Váratlan utazás számára gyerekjáték lesz az egymilliárd dolláros összbevétel elérése, azonban a csalódást okozó amerikai kezdést követően a cél teljesítésének esélye csökkenni kezdett. Végül mindössze egy héttel a digitális premier és két héttel a DVD és a BR megjelenése előtt sikerült a bravúr Peter Jackson filmjének, ezzel az a 15. film lett, mely átlépte ezt az álomhatárt.

A hobbit: Váratlan utazás Amerikában eddig 301 millió dollár bevételt szerzett, a világ többi részén pedig 700 milliót - a mérleget az elmúlt napokban a kínai premier révén befolyt dollárok lódították meg. Az összbevétel nagysága okozta csalódás mértékét ezeken a számokon is le lehet mérni, hiszen A gyűrűk ura-trilógia tíz évvel ezelőtti epizódjai is sikeresebbek voltak a folytatásnál, pedig akkor még alacsonyabbak voltak a jegyárak és 3D-s felárat sem kellett fizetni a szórakozásért. Sőt, A király visszatér nemzetközileg 742 millió dollárig jutott, s egyelőre nincs arra semmi biztosíték, hogy A hobbitnak siker ennyi bevételt hoznia.

A felemás fogadtatásban részesített első film után valószínűsíthető, hogy a második epizódnak már nem adatik meg az egymilliárdos bevétel, de persze történtek már ennél nagyobb meglepetések is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #12
    A Gyűrűk uránál is sokat dobott az amúgyis 3 órás filmen az a +40 percnyi plusz séta... marhára semmit nem tett a filmhez hozzá.
  • Narxis #11
    Nekem nagyon tetszett az eleje is, pedig már annyi rosszat hallottam róla, hogy majdnem néztem meg, aztán nagyon kellemes csalódás lett. Szerintem remek lett.
  • heist #10
    Igen a GYU is lassú volt eleinte csak van egy hatalmas differencia. Ott be kellett mutatni a világot, a szereplőket, a hobbitokat, Gandalfot a Megyét, itt ezzel már nem kellett törődni...
  • NovaTerra #9
    Azért 100 millió sokat számít. Persze 900 millióval is marha sikeres a film. Ha nem lenne eleve folytatása, már be is jelentenék, hogy készülnek hozzá a folytatások.
    Átlag nézőnek meg tökmindegy, gondolom nem részvényesek a célközönség.
  • Andrews2007 #8
    A Gyűrűk Uráknál is növekedett a bevétel és nézőszám valamelyest itt is így lesz, mivel a történetet ismerve, a 2-3. rész sokkal pörgősebb lesz, s itt sokan lassúnak tartották az első részt. Pedig a Gyűrű szövetsége is lassú volt eleinte.

    Bővített dvd-t én is meg fogom venni elvileg októberben jöhet. + 25 perccel kb.
  • cS6Szi #7
    A következő hír a Hobbittal kapcsolatban majd az lesz, hogy hatalmas meglepetésre a dvd és bluray eladások sikeresek és hatalmas bevételeket hoznak majd. Mert bizony venni fogják mint a cukrot. Nekem tetszett a hibái ellenére is és meg is fogom venni a bővített változatot ha kijön.
  • zetortraktor #6
    Ebben inkább az a gáz, hogy tök mindegy, hogy most 900 millió vagy 1,1 milliárd a bevétel. Az, hogy a milliárd kerek szám, csak ürügy arra, hogy valaminek hírértéke legyen. Mennyivel kisebb teljesítmény, hogy tagja a 900 milliósok 25-ös klubjának vagy nem tagja az 1,1 milliárdosok 5-ös klubjának? (Nem tudom hányas klubok, csak a hasamra csaptam.) Mindegyik nagy dolog.

    3 dolog érdekes csak. Hogy jó volt-e a film. Hogy siker vagy bukás-e. Hogy az eredmény hozta az elvárást vagy elmaradt-e az elvárástól. Minden más csak szóvirág.
  • Hedgehunter #5
    Ez egy magyar oldal es itt igy szokas a hireket leadni, negativan.... :)
  • Zombee #4
    Ebből következik, hogy fogalmazni se tud, egy cikkben ugyanarról sikerként és kudarcként írni elég ciki. Akárhogy is nézzük, közelgő DVD premier ide vagy oda, a filmtörténet elmúlt századában nagyon sok ezer film készült, ebből 15 lépte át az 1 milliárdos összbevételt, és ebből a 15-ből az egyik A hobbit. Azért az ilyen elitklubba bekerülésért meg kell dolgozni. 3 hónap alatt összejött.
  • Ender Wiggin #3
    ha netán viktor utána nézett volna, hogy ebből a 15 filmből valóban a hobbit jutott-e el leglassabban az 1 milliárdig...(mert nem).