Szekeres Viktor

Itthon beégett az év eddigi legsikeresebb filmje

Amerikában nemsokára átlépi a 100 millió dolláros bevételi határt az év eddigi legsikeresebb új filmje, itthon azonban lehet, hogy még az 50 ezer nézőt sem fogja elérni mozis pályafutása alatt.

Miközben Amerikában nagy sikerrel fut a Személyiségtolvaj és a napokban eléri a bűvös, 100 millió dolláros bevételi határt, itthon nem nyitott túl jól a komédia - annak ellenére, hogy nem sokkal a világpremiert követően láthattuk. A Melissa McCarthy és Jason Bateman főszereplésével készült alkotásra csütörtöktől vasárnapig mindössze 16 896 jegyet adtak el a magyar mozikba, ami közepesen gyenge kezdésnek számít egy 34 moziban vetített közönségfilm esetében.

Bár való igaz, hogy a főszereplők nem feltétlenül számítanak hazánkban sztárkalibernek, de a hétvégi toplista harmadik helyén, azaz közvetlenül a Személyiségtolvaj mögött egy másik komédia, a 40 és annyi szerepel, mely ugyancsak nem szupersztárokkal van tele, azonban ez a film bemutatója negyedik hetében már átlépte a 100 millió forintos bevételi határt és 84 348 nézővel büszkélkedhet.

A hétvégi hazai mozis toplista élén egyébként továbbra is az ötödik Die Hard áll. Bár Bruce Willis akciómozijának bevételei 57%-kal csökkentek az előző héthez képest, még így is 29 972 látták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #4
    Az embereket minősíti az, ha egy filmre csak a húzónév miatt mennek be... a film ettől meg lehet jó (bár nem láttam, igy vélemlényt sem tudok megfogalmazni)
  • Wittgen #3
    Én már a sztori és a gagyi előzetes miatt is húztam a számat, max otthonnézős lesz, ha a jó sorik elfogynak.
  • Inquisitor #2
    Mondjuk újabban annyira nem, mióta több film anyagilag sikeresebb volt USA-n kívül és mióta kiderült Japán és pláne Kína rohadt nagy piac.
  • xido #1
    pont leszarják amcsiban,hol ég be a filmjük és hol nem...
    sajna Bateman nem húzónév