SG.hu·

Megvan az év első igazán sikeres mozifilmje

Itthon február 21-től láthatjuk a Személyiségtolvaj című komédiát, mely ugyan a legtöbb nézői vélemény szerint rettenetes lett, azonban mégis jókora sikert aratott Amerikában.

Február elejéig kellett várni az év első igazán sikeres mozifilmjére. Persze sikeres filmekből eddig sem volt hiány, hiszen a Texas Chainsaw 3D és a Warm Bodies is 20 millió dollár fölötti nyitóhétvégét produkált, a Mama pedig 28 milliósat (3 horror, illetve horrorközeli filmről van szó!), azonban a pénteken bemutatott Személyiségtolvajnak (Identity Thief) jó esélye van arra, hogy akár már hazájában eljusson a 100 millió dolláros bevételi határig.


A Jason Bateman és Melissa McCarthy főszereplésével készült komédia ugyan szörnyű kritikákat kapott, de a tíz évenként felmelegített történet mégis (vagy talán épp ezért?) kifejezetten érdekelte a közönséget. Pénteken 11,2 millió, míg szombat 15 millió dollár bevételt hozott, így az amerikai nyitóhétvégéje a becslések szerint legalább 36 milliós lesz, amivel a 3141 moziban bemutatott film könnyedén fogja megszerezni az első helyet a toplistán.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Chris052013. 02. 12.. 09:42||#4
Szerintem tök jó lehet. Agyatlan baromság este munka után, nem kell gondolkozni rajta, csak röhögni.
© Dark Messiah2013. 02. 11.. 17:19||#3
Hát ha ez az év elsõ "sikeres" filmje....akkor milyen lesz a többi?
© Darth Sith2013. 02. 11.. 10:45||#2
Ennek már a trailer-e is borzasztó. el nem tudom képzelni ki az, aki kifizet ezért egy jegyet..?
© Wittgen2013. 02. 11.. 09:17||#1
Nagyon gáz. Spóroltam 1 mozijegy árát 😊