Szekeres Viktor

Mozikba érkezik Stephen King zombisztorija

Stephen King egyik népszerű és meglehetősen kommersz történetét, a Mobilt egy olyan rendező fogja dirigálni, mely az elmúlt évek egyik legsikeresebb horrorfilmjét is készítette.

Májusban kezdődik el a Mobil (Cell) című film forgatása Amerikában - ez az egyik készülő Stephen King-adaptáció a sok közül, mely forgatókönyve a hasonló című regény alapján íródott. A projektet már csak azért is várják a King-rajongók, mert maga a Mester írt a forgatókönyvet Adam Alleca közreműködésével. (Vagy Adam Alleca a Mester közreműködésével?) Ma pedig az is kiderült, hogy a filmet az a Tod Williams fogja rendezni, aki az Újabb parajelenségek, azaz a Paranormal Activity-sorozat második részének elkészítésével szerzett magának hírnevet, de korábban ő rendezte A titkos ajtót is, amit hiba lenne összekeverni az ugyancsak King-adaptáció A titkos ablakkal. Hogy kik fognak szerepelni a filmben, azt még nem lehet tudni, hiszen a gyártó addig várt a castinggal, míg le nem szerződtették a rendezőt - mindössze annyit vehetünk biztosra, hogy a főszereplő John Cusack lesz. A rendező és a főszereplő személye mindenképp azt sejteti, hogy mozis premierre számíthat a film.

Az itthon is megjelent regény története a fülszöveg alapján a következő: Clay Riddell grafikus Bostonba utazik, hogy tárgyaljon az általa tervezett képregény ügyében. A kiadóba menet a parkban beáll a fagylaltoskocsi előtt kígyózó sorba, mert a melegben bizony jólesne egy hűsítő nyalánkság. Az előtte állók némelyikének megcsörren a mobiltelefonja, s mikor beleszólnak, leírhatatlan dolgok történnek. A telefonálók megvadulnak, egymásnak esnek vagy önmaguk ellen fordulnak, s pillanatok alatt őrjöngő-vérengző emberek töltik meg az utcákat. Claynek - micsoda szerencse! - nincs mobilja, s hamar rájön, hogy az őrületet csakis a telefon által közvetített impulzus okozhatja. Néhány hozzá hasonló, mobilmentes emberrel elindul, hogy olyan területet keressenek, ahol nincs telefonos lefedettség és hajtja az aggodalom is, vajon mi történhetett otthon a feleségével és a kisfiával, akik mindketten mobilhasználók? A káoszban nem könnyű az utazás. A megfertőzött telefonembereket mintha egy ijesztő kollektív tudat irányítaná, a kevés megmaradt "normális" pedig kétségbeesetten küzd, hogy megmentse önmagát s a világból azt, ami még megmenthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axlkenobi #3
    Érdeklődéssel várom, nekem a könyv tetszett. Ha már szóba került, szerintem köröket ver A Búra Alatt-ra, nálam ez utóbbi King messze leggyengébb regénye.
  • endrev #2
    A ciki az, hogy ilyen magyar címen már van film. Hurrá... http://www.port.hu/mobil_cellular/pls/w/films.film_page?i_film_id=65782
  • Ender Wiggin #1
    nem a legjobban sikerült regény. és akkor még finom voltam. "a búra alatt" vagy a 22/11/63 jobban érdekelne.