Szekeres Viktor

Jókora bírságot kapott a TV2

Egy gyerekgyilkosság kezelésének körülményei, valamint pár reklámszabály megsértése miatt kell nagy bírságot fizetnie a TV2-nek, mely a bíróságon támadja meg a Médiatanács elmarasztaló határozatát.

A Médiatanács 25,5 millió forint bírságot szabott ki a TV2-re. 23 millió forintot azért kell fizetnie a csatornának, mert a Szita Bence tragikus halálát feldolgozó műsoraiban megsértette az emberi méltóságra, illetve a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályokat. A csatorna a Mokka egyik nyereményjátékban tett fel kérdést a gyilkosság indítékára vonatkozóan, a Médiatanács vizsgálata pedig megállapította, hogy a TV2 szerkesztői a szenzációhajhász, közízlést sértő és megbotránkoztató nyereményjátékkal súlyosan megsértették a médiaalkotmány emberi méltóság védelméről rendelkező szakaszát, s emellett úgy számoltak be az esetről a reggeli műsorban, hogy ki kellett rakni a 12-es korhatár-karikát. (A maradék 2,5 millió forint pedig a reklámszabályok megsértéséért járt, erre a Több, mint testőr és az Egészségmánia című műsorokban került sor.)

A TV2 nem vitatja, hogy vétett etikai hibát, de bírósághoz fordul. Álláspontjuk szerint az emberi méltósággal és a személyhez fűződő jogokkal kapcsolatosan konkrét személyek esetében a médiahatóság nem illetékes, ezek a kérdések a polgári eljárás keretében rendezendők. Ráadásul a TV2 szerint a témával kapcsolatos beszélgetések messzemenően figyelembe vették mind az érintettek, mind a nézőközönség szempontjait. Szakértőkkel, az ügyet mélységében, a minél alaposabb megértés és elemzés szándékával mutatták be, semmilyen alapot nem adva a szenzációhajhászás vádjának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #2
    Nagyon helyes. Ilyen esetben megérdemelt a büntetés. Nézzék is "nagyítóval" a médiahatóságok a kereskedelmi tévék ügyködéseit.
  • Zombee #1
    Nagyon helyes. Pont láttam élőben, illetve a honlapon is ránéztem, fent volt. Gusztustalan férgek, egyszerűen nem hiszem el, hogy még egy gyerekgyilkosságból is reklámot nyereményjátékot csinálnak. Ehhez mérten még kevés is a büntetés, tiltani kéne a tetveket, vagy legalább akkora büntetést, hogy megérezze a költségvetésük, és majd legközelebb gondolkodnak. Nem hiszem el úgyse, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy undorító, amit csinálnak.