Szekeres Viktor

2014 egyik legjobban várt filmje a Tomorrowland lesz

Geek körökben az 1952 a jövő év egyik legjobban várt filmterve. Annak ellenére, hogy a történetéről még szinte senki sem tud semmit. De legalább az kiderült, hogy a címe nem 1952 lesz.

Tavaly érkeztek meg az első hírek az 1952 munkacímen készülő scifiről, melyről annyit lehetett tudni, hogy a főszereplője George Clooney lesz, hogy a Disney készíti, s hogy a rendezője nem más, mint a jelen egyik legmenőbb rendezőjének számító Brad Bird. Bird azután lett végképp geek-kedvenc, hogy a Szuper haver, A hihetetlen család és a L'ecsó című animációs filmek után első élőszereplős rendezésével, a Mission: Impossible - Fantom protokollal is hatalmas sikert aratott.


Az 1952 című filmterv annyira fontos volt Bird számára, hogy mellette még a Star Wars hetedik epizódjának rendezése sem jöhetett szóba számára. Pár napja végre kiderült néhány konkrétum is a Damon Lindelof és Jeff Jesnen által írt alkotásról. Többek között az, hogy a címe nem 1952 lesz, hanem Tomorrowland. A készítők már el is kezdték filmjük promózását, egy furcsa képet közzé is tettek a neten - ez talán egy víruskampány kezdésének is felfogható.

A Tomorrowland amerikai premierjére 2014. december 19-én fog sor kerülni, s a napokban az is kiderült, hogy az operatőrje a Pi életét is jegyző Claudio Miranda lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #3
    Pedig olyan szépen érthető az a film. Lehet, hogy az IQ-ban keresendő a probléma?
  • Wittgen #2
    Mondjuk nekem a Prometheus tetszett, de Lindelof munkásságában nem jön be az ilyen, hogy kismillió féle szálat próbál kavarni szükős játékidőben, semmit nem fejt ki normálisan és lezáratlanul hagyja a nyitott kérdéseket.
  • morden2 #1
    Jaj ne, Damon Lindelof, akkor megint egy értelmetlen zagyvaság lesz az egész, mint a prometheus.