SG.hu·

Új előzetest kapott az elkövetkező hetek második legjobban várt filmje

Ki hitte volna, hogy az év első felének egyik legjobban várt filmje az a Stoker lesz, melynek forgatókönyvét az egykori Prison Break sztárja, Wentworth Miller írta?

Jöhetnek nagy akciósztárok és olyan filmek, melyekben fél városokat tarolnak le, az év legjobban várt filmjei között mégis kisebb produkciók vannak jelen. Egyrészt természetesen a Warm Bodies című komédia, másrészt pedig a Stoker című thriller, melyhez újabb előzetes érkezett, amit lejjebb lehet megtekinteni. Ez a trailer a nemzetközi közönség számára készült, tehát egy hazai premier esetén mi is láthatjuk a moziban.


Ha nem tűnne elég érdekesnek az eddigi videók és információk alapján a Mia Wasikowska, Matthew Goode, Nicole Kidman, Dermot Mulroney, Jacki Weaver, Alden Ehrenreich és Lucas Till főszereplésével készült Stoker története, akkor a rendező neve meggyőzheti a kultfilmek rajongóit. A Stokert ugyanis nem más készítette, mint Chan-wook Park, aki az Oldboy-jal írta be magát a filmes történelemkönyvekbe, de mellett még olyan filmeket is készített, mint A bosszú ura, A bosszú asszonya vagy a Demilitarizált övezet: JSA. (Az elszállt Cyborg vagyok, amúgy minden okét pedig már rég megbocsátottuk neki.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Robb202013. 02. 01.. 14:09||#9
Hát, ha az Oldboy remake még az eredetinél is szarabb lesz... belegondolni is rossz 😄D A tégláról én is késõbb tudtam csak meg, hogy remake, de nekem nagyon tetszett. Viszont az eredetit sose fogom megnézni, mert az ázsiai filmektõl/színészektõl kiráz a hideg; borzalmasak sztem. Ami meglepetés volt például, hogy a Tetovált lány remake-je sztem meglepõen jól sikerült, sõt, még hozzá is tett az eredetihez. Az Oscar meg mindig is a "ne nézd meg" kategória volt 😊
© Robb202013. 02. 01.. 14:01||#8
Valóban sok a tucat és a szemét, ez igaz. Csak nem kell általánosítani és ki kell szûrni belõlük a jót. Persze a tömeg tényleg cseszik rá, hogy utánajárjon :/
© morden22013. 01. 25.. 23:04||#7
Általában a hollywoodi remakek, nyomában sem érnek az eredetinek, pl ott van a tégla, egy harmatgyenge B mozi hollywoodi sztárokkal és oscart kapott, egyik barátom kedvenc filmje, amikor említettem neki, hogy egy ázsiai film újrafeldolgozása kicsit el volt hûlve... (azóta a szememben az oscar azt jelenti, hogy NE NÉZD MEG ) 😄
© kalapos012013. 01. 25.. 17:16||#5
Egyetértek, de azt senki sem vitatja, hogy 10-bõl 8 azért elég nagy szemét. De persze ez kell a tömegnek, õket a minõség nem érdekli.
© Robb202013. 01. 25.. 11:19||#4
Csak annyi megjegyzésem lenne, hogy attól hogy valami hollywoodi, még nem lesz kapásból szemét. És ez igaz fordítva is, egy felkapott nem-hollywoodi film nem lesz attól jó, hogy nem-hollywoodi. Az Oldboy például szerintem kifejezetten szar film volt.
© kalapos012013. 01. 25.. 08:55||#3
Tipikus Folytatások, képregényfilmek, adaptációk és gigaköltségvetésû hollywoodi szemetek. Mondjuk az Oblivion tényleg érdekes, de a többi gondolom szemét lesz.

(Így ne is lepõdj meg, ha nem hallottál egy Oldboyról. Az nem hollywoodi.)
+1
© goldmember2013. 01. 25.. 08:35||#2
Új elõzetest kapott az elkövetkezõ hónapok nyolcadik legjobban várt filmje. bazmeg
© MartonRoby2013. 01. 25.. 06:51||#1
Ez valószínûleg engem minõsít, de én még sem errõl a filmrõl, sem a szereplõk zömérõl, sem a rendezõrõl, sem a rendezõ korábbi filmjeirõl nem hallottam eddig.
És ez az év egyik legjobban várt filmje? Ki várja annyira?

Nálam kb ezek:

Pacific Rim
After Earth
The Man Of Steel
Oblivion
Kick-Ass 2
Star Trek Into Darkness
The Hobbit: The Desolation of Smaug
Iron Man 3