Szekeres Viktor

Gagyi új plakát és képözön az új Stallone-filmhez

Sajnos az új Stallone-film közel sem tűnik annyira biztatónak, mint az Arnold Schwarzeneggerrel készült, bemutatásra váró akciófilm, ráadásul az új plakát készítői sem erőltették meg magukat.

Miközben Arnold Schwarzenegger eddig remek kritikákat kapó új filmjét, az Erőnek erejével (The Last Stand) című akció-thrillert az amerikai premier után egy héttel láthatjuk, addig Sylvester Stallone új akciózásáról, a Bullet To The Head című képregény-adaptáció magyar premierjéről egyelőre nincs hír. Mindez azért is nyugtalanító, mert az amerikai bemutatóra már február elsején sor fog kerülni, tehát nagy valószínűséggel, ha nálunk moziba kerül a film, akkor lehet, hogy csak tavasszal láthatjuk.

Persze a premieridőpont hiánya lehet, hogy annyira nem is meglepő, hiszen míg az Erőnek erejével kampányának sikerült eladnia a filmet, addig a Bullet To The Head közel sincs ilyen jó helyzetben. Már az is beszédes volt, hogy megváltoztatták a film tervezett címét, majd pedig az eredetileg tavaly tavaszra tervezett bemutatót előbb novemberre, később februárra halasztották, ráadásul a pár hónapja érkező előzetes is kifejezetten gyengére sikerült. Az összképen sajnos a legújabb plakát sem javít, ami még inkább a béfilmes érzetet erősítheti bennünk. (A plakát, amelyen csak Stallone volt látható, sokkal meggyőzőbb volt.)

A filmhez a plakát mellett egyébként jó pár új promóciós kép is érkezett, melyeket itt lehet megnézni.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csimmasz #6
    Szerintem is elmegy, mi a fene kéne egy akciófilm plakátjára, rózsaszin egyszarvúak?
  • Chocho #5
    "Hűdeszar."
  • Zombee #4
    Semmivel se gagyibb az új plakát. Pont jó egy akciófilmnek, az előzetese is megnyerő volt.
  • Fefe_W #3
    Nekem jobban tetszik ez a plakát, mint a másik. Ízlések és pofonok...
  • Fresh Duke #2
    Szerintem jó a plakát.
  • AZUL #1
    nem szeretem az ilyen lefikázós írást előre. az hogy neked baszki nem tetszik az egy dolog. szerintem meg kifejezetten nyers, és brutális volt az előzetes...