SG.hu·

Már jövőre láthatjuk az új Conan-filmet Schwarzeneggerrel?

Lehet, hogy már 2014-ben mozikba fog kerülni a The Legend of Conan című kalandos fantasy, ugyanis Arnold Schwarzenegger elmondása szerint a forgatásra még az idei évben sor kerülhet.

Ősszel került napvilágra a hír, hogy a Universal Pictures stúdió el akar készíteni egy új Conan-filmet, s a The Legend of Conan főszerepére nem mást szemeltek ki, mint Arnold Schwarzeneggert, aki korábban már kétszer eljátszotta a kimmériai harcost. Az Ain't It Cool News egyik újságírója a színész új filmje, az Erőnek erejével egyik vetítését követően beszélt Schwarzeneggerrel, s tudott meg egy-két információt az új Conanról.


Kalifornia állam egykori kormányzója elmondta, hogy a forgatásra valószínűleg még idén sor fog kerülni, s hogy annak helyszíne minden bizonnyal Új-Zéland lesz. A színész a projektről egyébként azt is elárulta, hogy a Universal stúdió képviselői keresték meg vele, és elismerték, hogy elődeik hibáztak akkor, amikor nem próbálták meg vele feléleszteni Robert E. Howard népszerű regényhősét. A stúdió ráadásul A-listás rendezőt és írót ígért Schwarzeneggernek a film kapcsán, valamint azt, hogy a történet az idős Conanról fog szólni, azaz kvázi a második rész közvetlen folytatásának is tekinthető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Regiujzenek2013. 09. 16.. 14:28||#6
Az "új Conan" nem hagyott bennem maradandó nyomot, míg a régiek máig emlékezetesek:

Hard fantasy filmek

Schwarzeneggerrel érdekes lenne Conan idõsebb koráról készülõ film, amikor már király volt.
© Marinecorps2013. 01. 15.. 14:44||#5
Én is imádom a régi Conant (a zenéje isteni), és köpködtem Momoát már amikor felröppentek a szereplésérõl a hírek. A film megtekintése után pedig arra jutottam hogy õ volt az egyetlen értékelhetõ (Ron Perlman-en kívül) abban a szemétben.
© Garou2013. 01. 14.. 21:28||#4
Fuckyeah! Többször több helyen is el lett pofázva a rajongók által, hogy az öreget kell megkeresni, adni neki egy kellõen nagy kardot, és mehet a hent! A regényhû Momoát meg köszönjük, megvolt, többet nem kéne.
© Gauge2013. 01. 14.. 13:50||#3
<#eljen>
© Zombee2013. 01. 14.. 10:49||#2
Moziban nézõs lesz, az Erõnek erejévelt is alig várom. A Feláldozhatók 2-ben is tökös volt, öreg Terminator nem vén Terminator.
© IMYke2.0.0.02013. 01. 14.. 10:08||#1
Jöhet! Ezerrel!