SG.hu·

A stúdió erőltette a Star Trek 2 rendezőjére a 3D-t

Cseppet sem meglepő módon kiderült, hogy a stúdió erőltette a Star Trek folytatásának 3D-sre való konvertálását, mivel a nézők 3D-mániájának köszönhetően így nagyobb bevételt remélhetnek.

J.J. Abrams szeret titkolózni, éppen a napokban adott egy interjút arról, hogy nem érdemes negatív színben feltüntetni sejtelmességét, hiszen nem szeretné, ha filmje részletei már annak megtekintése előtt a közbeszéd tárgyává válnának. Azonban a rendező nem fogta vissza magát, amikor a 3D-re terelődött a kérdés. A Paramount a tavalyi év végén jelentette be, hogy a Sötétségben - Star Trek (Star Trek: Into Darkness) 3D-s lesz, ami azért is okozott meglepetést, mert Abrams előtte arról nyilatkozott, hogy nem akar a formátumot támogató speciális kamerákkal dolgozni.

Természetesen szó sincs ellentmondásról, ugyanis a Paramount a filmet az utómunkálatok során konvertálja át tárhatásúvá. Abrams ezzel kapcsolatosan az SFX-nek azt nyilatkozta, hogy nem az ő ötlete volt, hanem a stúdió kényszerítette erre, mondván, ha meg akarja csinálni a filmet, akkor 3D-ben kell meg csinálnia - gazdaságossági okokból. Persze ezután hozzátette azt is, hogy bármilyen cinikusan is állt hozzá mindehhez, a végeredménnyel kifejezetten elégedett, ráadásul a különböző 3D-s képkomponálási technikákkal is kibékült idővel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2013. 01. 14.. 10:27||#4
Utólag konvertálják, mivel a filmet már leforgatta, elõzetes is van bõven, sõt az elsõ X percet is meg lehet már nézni, úgy emlékszem.
© Zombee2013. 01. 14.. 10:26||#3
Magyar lapoknak, oldalaknak igen ritkán nyilatkozik nagy ember. Annak se dõlj be, amikor a tv2 exkluzív interjúnak állít be egy 5 perces sztárinterjút, amibõl az adott sztár 1-2 óra alatt lenyom 10-20-at egymás után.
A konvertált 3D jelen esetben azért lehet értékelhetõ, mert elég sok animált jelenet lesz benne, bár nyilván a filmen nem dob semmit, de szerencsére Abrams nem is a 3D-t figyelembe véve forgatott.
© Annorax2013. 01. 14.. 10:21||#2
Akkor most 2D-ben forgatják és utólag konvertálják 3D-be, vagy eleve 3D-ben csinálja?
© akyyy2013. 01. 13.. 17:05||#1
Mikor olvasunk bármit is mikor az SG-nek nyilatkoznak???????