SG.hu·

Rekordévet produkált a Disney, de így is csak harmadik

Ennyi pénzt még sosem kaszált mozifilmjeivel a Disney filmstúdió, pedig idén negatív rekordnak számító 10 új filmet mutattak csak be a mozikban.

Minden idők legsikeresebb mozis évét produkálta a Disney filmstúdió, legalábbis premierjei amerikai bevételei alapján. A cég 1,53 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el 2012-ben, annyit, mint előtte még soha. Mindez főleg a bosszúállók, a Merida, a bátor, a Rontó Ralph, valamint a Lincoln remek hazai teljesítményének tudható be, e filmek produkáltak 100 millió dollár fölött. Ezeket már a hatalmas bukásnak számító John Carter követi, valamint kisebb produkciók, ami azt is jelenti, hogy a stúdió mindössze 13 nagyobb premierfilmet vállalt be idén, melyek közül 6 animált volt (három 3D-s újrapremier), ha A bosszúállókat és a John Cartert nem soroljuk ide.

Ezzel a teljesítménnyel (14,3%-os részesedés) azonban a Disney csak a harmadik helyet érte el 2012-ben a hollywoodi stúdiók között, hiszen a Warner Bros.december 23-ig már 1,583 milliárd dollár bevételt ért el Amerikában, a Sony pedig 1,778 milliárd dollárt. A különbség, hogy előbbi cég 24, utóbbi pedig 19 széles körű premierrel érte el ezt a teljesítményt. az egymilliárdosok klubjába egyébként még a december 23-ig 1,221 milliárd dolláros amerikai bevételt elérő Universal stúdió lépett be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002013. 01. 01.. 21:20||#2
De milyen filmeket? Walt Disney forog a sírjában.
© RAZOR272013. 01. 01.. 20:36||#1
Szerintem meg a Jhon Carter volt messze a legjobb film tõlük 2012ben.