SG.hu·
Végzetes hazugságok
Az egyik oldalon 400 millió elsumákolt dollár, a másikon egy emberölés. A hazugságspirál pedig mindenkit a mélybe húz. Menekülni nem lehet. Vagy mégis?
Hogy tetszett a Végzetes hazugságok?
Mostanság nem a Végzetes hazugságok az első film, mely a nagymenő bankárokkal, befektetőkkel és kockázatkezelőkkel foglalkozik, valamint azok tiszta, de inkább piszkos üzelmeivel. A legismertebb hasonló témájú film talán a 2011-es Krízispont volt, mely végül kihagyott ziccernek bizonyult - már, ami az ígéretes lehetőséget és a végeredmény minőségét illeti. Az ugyanis várható volt, hogy anyagilag ilyen filmekre nem nagyon lehet alapozni, hiszen az átlagember nem nagyon kíváncsi a sokak kárát okozó pénzügyi machinációkra, és azokra, akik mögöttük állnak.
Ennek megfelelően egyébként a Richard Gere főszereplésével készült Végzetes hazugságok sem szerepelt túl jól a mozikban, Amerikában nem is merték túl sok vásznon bemutatni. Viszont a film előzetesen mégis figyelemreméltónak tűnt, hiszen épp a magyar premier előtt derült ki, hogy Gere Golden Globe-jelölést kapott a fő, színészi kategóriában (Daniel Day-Lewis, John Hawkes, Denzel Washington és Joaquin Phoenix társaságában), ráadásul a kritikusok is igen pozitívan nyilatkoztak róla, 102 pozitív véleményre mindössze 19 negatív jutott.
A Végzetes hazugságok története egy nagymenő üzletemberről szól, egy befektetésekkel foglalkozó bankárról, aki a film elején egy üzleti tárgyalásról hazaérve leszáll magángépéről, hogy eltöltse születésnapjának estéjét szerető családja körében. Majd pedig éjszakára beugrik fiatal szeretőjéhez, hogy ott is jól érezze magát. Az egyre nehezebben koordinálható, kvázi kettős életet azonban nem csak egy küszöbön álló, gyanús, több százmilliós üzlet zavarja meg, hanem egy szörnyű tragédia is, mely hatására egy pillanat alatt összeomolhat az, amit hősünk pár évtized munkával felépített maga körül.
Hiába indul afféle krimiként, vagy divatosabban mondva thrillerként a Végzetes hazugságok, valójában inkább "csak" dráma a műfaja, abból is a finomabbak közé tartozik. Nem harsány, nem túl részletes, nem terheli túl sok információval a nézőket a miértekkel kapcsolatban, az író egyszerűen belekényszeríti egy szituációba a főhőst, hogy lássa, miképpen reagál a szorult helyzetre. Ezen a helyzeten keresztül mutatja be őt, s a környezetében lévő karaktereket, s a kibontás közben persze vázlatosan a múlt disznóságaira is fény derül.
A film igen erősen építkezik a mostanában moziban egyre ritkábban látható Richard Gere-re, aki szinte minden jelenetben benne van és sokadjára bizonyítja, hogy bizonyos karaktereket még mindig képes remekül elkapni. Figurája kifejezetten érdekes, s ami még izgalmasabb, hogy a rendező nem feltétlenül hozza tudomásunkra azt, hogy miképpen kéne viszonyulnunk hozzá, nem tudjuk, így mindenkire rá van bízva, hogy szimpatizál-e a sumákoló "gazdagemberrel" vagy sem, mint ahogy a film közben arról sem nagyon van fogalmunk, hogy mire megy ki a játék, hepiendet kapunk-e, vagy valami keményebb lezárást.
Az elsőfilmes rendező alkotása érdekes kérdéseket vet fel, bár biztos lesz, aki a válaszok hiányát gyávaságnak fogja értékelni, más viszont örülhet, hogy végre megint egy olyan filmet láthat, mely nem túlságosan szájbarágós. A hazugságspirál természetesen szinte mindenkit beszippant, ebben a világban nehéz tisztának maradni, s mindez egy olykor igen cinikus nézőpontból mutatják meg nekünk
Az érthetetlen magyar címmel rendelkező Végzetes hazugságok jó példa arra, hogy nem mindig érdemes kétállású skálán belőtt véleményekre alapozni. Ugyanis hiába vannak többségben a film esetében a pozitív vélemények, azok közül nagyon kevés beszél szuperlatívuszokban a filmről, a legtöbb, mindössze a "jó film, de..."-álláspontot képviseli. Valószínűleg a néző is szívesebben választ egy olyan filmet, melynek kritikái mondjuk 50-50%-ban megoszlanak a két oldal között, viszont a pozitív vélemények zöme azt hangoztatja, hogy a kritika tárgya istentelenül jó.
És a Végzetes hazugságok valóban ilyen, "jó film, de..." lett. Jó kis film, de igazából nincs ügyesen kijátszva a benne rejlő potenciál. Sok érdekes aspektusa van, de azok közül nagyon sokat hamar rövidre zárnak és elmaszatolnak. A közönség jó részének kíváncsiságát felkelti aziránt, hogy mi lesz a befejezés, hogy aztán a végén a rendező jól arcon csapjon minket. Igazából a zárással nincs gond, a rendezői szándék sejthető volt egy idő után, azonban ettől még sokan lesznek, akik csalódni fognak abban, hogy több szálat alig varrnak el.
Nézői élményként megfelelő volt a Végzetes hazugságok. Nyilván nem akciódús, de egy percig sem unalmas nézni ahogy kuszálódnak össze a szálak, miközben a főhős próbál kimászni a hazugságok hálójából. Viszont a megtekintett filmre visszagondolva egy percig sem gondolnánk azt, hogy sokat veszítene az, aki kihagyja. Főleg most, hogy minden hétre jut két, de inkább három olyan hazai bemutató, amit mindenképp látni kell.
Ennek megfelelően egyébként a Richard Gere főszereplésével készült Végzetes hazugságok sem szerepelt túl jól a mozikban, Amerikában nem is merték túl sok vásznon bemutatni. Viszont a film előzetesen mégis figyelemreméltónak tűnt, hiszen épp a magyar premier előtt derült ki, hogy Gere Golden Globe-jelölést kapott a fő, színészi kategóriában (Daniel Day-Lewis, John Hawkes, Denzel Washington és Joaquin Phoenix társaságában), ráadásul a kritikusok is igen pozitívan nyilatkoztak róla, 102 pozitív véleményre mindössze 19 negatív jutott.
A Végzetes hazugságok története egy nagymenő üzletemberről szól, egy befektetésekkel foglalkozó bankárról, aki a film elején egy üzleti tárgyalásról hazaérve leszáll magángépéről, hogy eltöltse születésnapjának estéjét szerető családja körében. Majd pedig éjszakára beugrik fiatal szeretőjéhez, hogy ott is jól érezze magát. Az egyre nehezebben koordinálható, kvázi kettős életet azonban nem csak egy küszöbön álló, gyanús, több százmilliós üzlet zavarja meg, hanem egy szörnyű tragédia is, mely hatására egy pillanat alatt összeomolhat az, amit hősünk pár évtized munkával felépített maga körül.
Hiába indul afféle krimiként, vagy divatosabban mondva thrillerként a Végzetes hazugságok, valójában inkább "csak" dráma a műfaja, abból is a finomabbak közé tartozik. Nem harsány, nem túl részletes, nem terheli túl sok információval a nézőket a miértekkel kapcsolatban, az író egyszerűen belekényszeríti egy szituációba a főhőst, hogy lássa, miképpen reagál a szorult helyzetre. Ezen a helyzeten keresztül mutatja be őt, s a környezetében lévő karaktereket, s a kibontás közben persze vázlatosan a múlt disznóságaira is fény derül.
A film igen erősen építkezik a mostanában moziban egyre ritkábban látható Richard Gere-re, aki szinte minden jelenetben benne van és sokadjára bizonyítja, hogy bizonyos karaktereket még mindig képes remekül elkapni. Figurája kifejezetten érdekes, s ami még izgalmasabb, hogy a rendező nem feltétlenül hozza tudomásunkra azt, hogy miképpen kéne viszonyulnunk hozzá, nem tudjuk, így mindenkire rá van bízva, hogy szimpatizál-e a sumákoló "gazdagemberrel" vagy sem, mint ahogy a film közben arról sem nagyon van fogalmunk, hogy mire megy ki a játék, hepiendet kapunk-e, vagy valami keményebb lezárást.
Az elsőfilmes rendező alkotása érdekes kérdéseket vet fel, bár biztos lesz, aki a válaszok hiányát gyávaságnak fogja értékelni, más viszont örülhet, hogy végre megint egy olyan filmet láthat, mely nem túlságosan szájbarágós. A hazugságspirál természetesen szinte mindenkit beszippant, ebben a világban nehéz tisztának maradni, s mindez egy olykor igen cinikus nézőpontból mutatják meg nekünk
Az érthetetlen magyar címmel rendelkező Végzetes hazugságok jó példa arra, hogy nem mindig érdemes kétállású skálán belőtt véleményekre alapozni. Ugyanis hiába vannak többségben a film esetében a pozitív vélemények, azok közül nagyon kevés beszél szuperlatívuszokban a filmről, a legtöbb, mindössze a "jó film, de..."-álláspontot képviseli. Valószínűleg a néző is szívesebben választ egy olyan filmet, melynek kritikái mondjuk 50-50%-ban megoszlanak a két oldal között, viszont a pozitív vélemények zöme azt hangoztatja, hogy a kritika tárgya istentelenül jó.
És a Végzetes hazugságok valóban ilyen, "jó film, de..." lett. Jó kis film, de igazából nincs ügyesen kijátszva a benne rejlő potenciál. Sok érdekes aspektusa van, de azok közül nagyon sokat hamar rövidre zárnak és elmaszatolnak. A közönség jó részének kíváncsiságát felkelti aziránt, hogy mi lesz a befejezés, hogy aztán a végén a rendező jól arcon csapjon minket. Igazából a zárással nincs gond, a rendezői szándék sejthető volt egy idő után, azonban ettől még sokan lesznek, akik csalódni fognak abban, hogy több szálat alig varrnak el.
Nézői élményként megfelelő volt a Végzetes hazugságok. Nyilván nem akciódús, de egy percig sem unalmas nézni ahogy kuszálódnak össze a szálak, miközben a főhős próbál kimászni a hazugságok hálójából. Viszont a megtekintett filmre visszagondolva egy percig sem gondolnánk azt, hogy sokat veszítene az, aki kihagyja. Főleg most, hogy minden hétre jut két, de inkább három olyan hazai bemutató, amit mindenképp látni kell.
|
Végzetes hazugságok (Arbitrage)
színes, magyarul beszélő, amerikai dráma, 107 perc, 2012 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Nicholas Jarecki forgatókönyvíró: Nicholas Jarecki zeneszerző: Cliff Martinez operatőr: Yorick Le Saux producer: Laura Bickford, Justin Nappi, Robert Salerno, Kevin Turen szereplők: Richard Gere (Robert Miller) Tim Roth (Michael Bryer) Susan Sarandon (Ellen Miller) Brit Marling (Brooke Miller) Laetitia Casta (Julie Cote) Nate Parker (Jimmy Grant) |
