Szekeres Viktor

Döbbenetes filmsiker az ázsiai mozikban - itt az előzetes

Döbbenetes sikert ért el egy viszonylag olcsó kínai komédia, mely még az Ázsiában idén hatalmas sikert arató Umizaru 4-et is letaszította a 2012-es trónról.

Kínában december 12-én mutatták be a Lost in Thailand (人再囧途之泰囧) című, 3 milliós költségvetéssel rendelkező komédiát, mely hatalmas sikernek bizonyult. A film, melynek lejjebb megnézhető az angol feliratos előzetese is, csak hazájában a premier napján átszámítva 6,26 millió dolláros jegybevételt produkált, mely önmagában is szerdai rekord az országban. Ezután már nem is volt meglepő, hogy december 15-én, szombaton a 14,9 millió dolláros napi bevételnél jobbat addig még sosem produkált kínai film.


Persze mindez valahol a premiert megelőző kampánynak és a 33 ezer napi vetítésnek is köszönhető volt - mindenesetre egy hét alatt a forgalmazó 72,2 millió dollár értékben eladott jegyekről számolt be, ami azt jelenti, hogy 8 nap elegendő volt a filmnek az éves toplisták élére való ugráshoz. A folytatásban sem zuhant meg a hírek szerint nagy mértékben a film bevétele, pedig olyan erős versenytársakkal nézett szembe, mint a Jackie Chan-féle Istenek fegyverzete 3 (Chinese Zodiac), valamint Andrew Lau The Guillotines-a.

A Xu Zheng által írt és rendezett road movie egyébként két versenytárs üzletember thaiföldi utazásáról szól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Mai keleti filmből szinkronosat inkább csak unalmas művészfilmeket lehet látni, vagy a horrorokat szokták kiadni (azokat nem nagyon bírom, de manapság azokat sem), ilyen jobbakat, mint a umizaru, vagy security police nem igazán.

    Most volt négy koreai dorama + 1 japán kezdődik (jövő hétfőn) az MTVn (szappanopera gyanánt)
  • Zombee #7
    Ez nincs így.
  • zola2000 #6
    Egyébként melyik országban előzte le az Umizaru 4et? Nem találom:
    http://boxofficemojo.com/intl/japan/yearly/ (de dél-koreánál-thaiföldnél sem)
  • zola2000 #5
    Egyébként érdekes, hogy ha amerikai filmről van szó, azokból még a leggagyibbak is kapnak hivatalos magyar megjelenést, mintha kötelező lenne, de a keleti filmekből sokszor a legjobbak sem (mintha egyenesen tilos lenne? )
  • zola2000 #4
    Hát amennyire jön fel Ázsia egyre inkább közelebb kerülnek ezek a filmek a magyar szinkronhoz, addig meg felirattal nézzük őket :)

    (hátránya hogy már annyira megszoktam a japán-koreai szinkront, hogy nem nagyon tudnék visszaszokni a magyarra)
  • Zombee #3
    Ebben az a jó hír, hogy kint már bemutatták az Istenek fegyverzete 3-at, remélhetőleg hamarosan ide is megérkezik.
  • FoodLFG #2
    amennyire a trailer alapján szar ez a film, annyira az amerikai filmek 70%-a is szar, szóval nem tök mindegy?
  • xido #1
    Viktorka..ennyire nincs hír,hogy kiásol ilyen európai embernek semmit nem mondó címeket és berakod egy blokkba őket??