Szekeres Viktor

Megvan, mikor kerül moziba az új Fantasztikus Négyes-mozifilm

Az amerikai Fox stúdió nem akarja elveszíteni a Fantasztikus Négyes-képregény mozis jogait, így két csúfosan besült próbálkozást követően harmadjára is nekifutnak a franchise-nak.

A Twentieth Century Fox Film stúdió hivatalosan is bejelentette, hogy a Fantasztikus Négyes egy ideje tervezett rebootja 2015. március hatodikán kerülhet bemutatásra az amerikai mozikban. Ez az időpont elég beszédes, ugyanis a Fox ezzel passzolja a nyári csúcsszezont, mely hovatovább már az április végét is magában foglalja, mint ahogy a november csúcsidőszakot is, amelyet a Marvel Studios be kíván vezetni képregényfilmjei számára. A forgatókönyvet Michael Green és Jeremy Slater fogja írni, a rendező pedig a projekttel kapcsolatban már korábban is emlegetett Josh Trank lesz, aki az idei Az erő krónikájával futott be.

Mint az ismert, az első két Fantasztikus Négyes-mozifilmet 2005-ben és 2007-ben mutatták be Ioan Gruffudd, Jessica Alba, Chris Evans és Michael Chiklis főszereplésével, de Tim Story rendezőnek köszönhetően mindkettő meglehetősen gyengére sikeredett. A stúdió számára a nagyobb gond persze az volt, hogy ezúttal a minőségnek megfelelően alakultak a bevételek is: a 100, illetve 130 millió dollárba kerülő alkotások teljesítménye messze elmaradt a sikeresnek számító képregénymozikétól, világszerte 330, illetve 289 dollárt termeltek, és DVD-n sem voltak túl kelendőek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #10
    Chrisofer Nolan rendezze :) Megduplázott bevétel, hol csúfos bukás?
  • Zombee #9
    Ne egy Bosszúállókhoz mérd a bevételeket! Egyébként 2005-ben még épp nem sok Marvel film futott a mozikban. A másodvonalas hős, Daredevil nem robbantott kasszát, a mondhatni legismertebb Marvel karakter, Pókember pedig épp ismeretsége miatt igen. Volt még Hulknak filmje, ő ugyan ismert, de annak sem sikerült kimagasló sikert elérni, sőt jó esetben kijött nullára.
    Ha annyira nem volt jövedelmező az első rész, akkor miért kapott ugyanaz a gárda 37 millióval többet a filmre?
  • WoodrowWilson #8
    "teljesítménye messze elmaradt a sikeresnek számító képregénymozikétól"
    Ha az átlagos profitráta alatt teljesít, akkor nem nevezhető sikernek.
  • Zombee #7
    100 millióba került, megkap 200-at a stúdió a 330-ból, és került a marketing mondjuk 30-ba. De szar, van rajta 70milliós haszon. Többet nem hinném, hogy költöttek reklámra.
  • Gauge #6
    Szerintem meg a F4 esetében kifejezzetten hülyeséga reboot.Inkább egy fasza forgatókönyv és JJ Abrams típusú rendező kellene...
  • WoodrowWilson #5
    Na, azért butaságokat ne beszéljünk. Miért kell minden ilyen hírnél elmagyarázni, hogy a bevételeknek csak egy részét kapja meg a stúdió?
    Számoljunk mondjuk egy kegyes 60%-kal, akkor hozott 200 millió bevételt a stúdiónak, viszont a marketing költségek meg nincsenek benne a 100 millióban, szóval mindjárt más a leányzó fekvése. A második rész adatai meg valóban siralmasak.
  • Hedgehunter #4
    Ja megtriplazta (duplazta) a befektetest es bukas....
  • Zombee #3
    Elég csúnya baki. Mellesleg én a 100 milliós költségvetésű, 330-at fialó mozit nem nevezném csúfos bukásnak. Van élet a milliárdos bevételeken innen is.Az már igaz, hogy nem sikerültek túl jól, de csúfos bukás nem volt egyik sem. bár a szövegből az jön át, hogy a Fox az egyik bukás után újra bepróbálkozott ezzel a címmel, az igazság az, hogy az első rész sikeres volt, ezért jött a második, erre utal az is, hogy mind a rendező, mind a főszereplők változatlanok voltak. És akkor a végére odabiggyeszti az eredeti angol nyelvű hír utolsó sorait...
    Egyébként az első rész nem volt olyan rossz.