Szekeres Viktor

A Vasember 3 új előzetese konkrétan büntet

Az már biztos, hogy legalább egy felettébb látványos jelenet lesz a Vasember harmadik részében, s az új trendeknek megfelelően ez, valamint a film címe sokak számára valószínűleg elég lesz a jegyvásárláshoz.

Már a Sötétségben - Star Trek esetében is észrevehettük, hogy a japánok saját előzetest kaptak, s most a Walt Disney Pictures Japan jóvoltából a Vasember harmadik részének új előzetesét először japán feliratokkal nézhetjük meg - az egyelőre nem ismert, hogy lesz-e "tiszta", nemzetközi verzió, vagy pedig eleve csak a japán piacra készült az alig 1 perces trailer.


A képsorok igazából csak a vélhetően a film elején található jelenetet mutatják be az eddigieknél részletesebben, a folytatásból már nem sokat tudhatunk meg belőle. A fentiekből egyébként az is kiderülhet, hogy a Vasember 3-at már nem a Paramount gyártja, hanem a Disney és a Marvel Studios, ugyanis a cég visszakapta, illetve visszaszerezte a jogokat. Az amerikai premierre május harmadikán fog sor kerülni, de itthon szokás szerint több, mint egy héttel korábban láthatjuk a filmet, egész pontosan április 25-én.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stefling #9
    Nem értem mi büntetne, ugyanaz a trailer amit láthattunk már. :D
  • Hedgehunter #8
    A cikk latogatottsag szamlaloja biztos magas ezeknel a cikkeknel azert vannak meg itt nem a minoseg miatt..
    Majd ha 10-20-an fogjak csak megnezni nem lesznek... :)
  • halkofa #7
    Érdekes kérdések továbbá, hogy kit büntet és mivel büntet. És mitől lesz konkrét?
    A fiatalos hangnem, és az ostoba szlenghasználat között fényévnyi különbség van, szégyen, hogy a médiában az utóbbi is helyet kap. Mert tetszik vagy sem, a blogosphere és az internetes magazinok is a jurnalisztika eszközei.

    Innen egyetlen lépés, s jön az adom, adja, kapja (melyeket mindmáig nem értek).
  • gombabácsi #6
    félelmetes hogy ilyenekre izgulnak rá 15+ éves emberek...
  • CaptainRumi #5
    Még ha új is lenne a trailer, akkor is...csak engem basztat ez a "büntet" szarság? Alapvetően negatív szót használni jó dolgokra. És most már konkrétan is büntet. Áhh szakközép stílus ez.
  • Darth Sith #4
    semmi.
  • loky #3
    Nem tartozok a "viktortszidókfacebookfanklubba", de nem nagyon vágom hogy mi az "új" ebben az előzetesben?
  • bakondi05 #2
    Teljesen egyetértek veled, csak hogy tovább vigyem a felháborodást, mégis mit vársz a médiától?

    a,Csalás
    b,ámítás
    c,átbaszás
    d,mind3

    Nálam a d.
  • Dyin #1
    Kedves Viktor!

    Mi büntet?
    a) Azok az ekvivalens képsorok, amiket idáig is láttunk csak éppen máshogy összevágva?
    b) Az első pár másodperc, amely az Avengers katarzisából egy szösszenet?
    c) A videó meglepően fantasztikus minősége?
    d) Japán?

    Nem értem egyiket sem. További eseteket nem volt kedvem keresni, ezért elnézést is kérek, ha a lista nem tartalmazza a megoldást.

    Amire rá szerettem volna világítani, hogy nem kell minden jelentéktelen, de esetlegesen új Vasember 3 vágatnál hírt generálni.