SG.hu·

Meglepő plakátot kapott a Superman 2013-as rebootja

Olyan pózban láthatjuk a Henry Cavill által alakított új Supermant, ahogy meglehetősen ritkán. A jövő nyáron érkező Man of Steel plakátja tegnap került fel a netre és terjedt el villámgyorsan.

A Warner Bros hivatalosan ki sem adta még a médiának 2013-ban mozikba kerülő Superman rebootjának, a Man of Steelnek (vajon itthon valóban a képregényt nem ismerők számára félreérthető Acélember lesz a címe a filmnek?) a plakátját, de az pillanatok alatt elterjedt a neten egy Facebookos bejegyzésnek köszönhetően, melyet az Amerikában ma megjelent A sötét lovag: Felemelkedés lakossági megjelenésével kapcsolatos játékkal kapcsolatban készítettek.

A Zach Snyder által rendezett, Amerikában június 14-én bemutatásra kerülő Man of Steel első előzeteseit már láthattuk korábban, a hosszú trailert pedig elvileg jövő héten, A hobbit: Váratlan utazás vetítései előtt fogják bemutatni. Úgy tűnik, hogy mégis lehet abban valami, amit Zack Snyder korábban mondott, miszerint egy sötét hangulatú filmet képzel el, nagyjából a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia szellemében. (Nolan egyébként producerként működött közre a Man of Steel elkészítésében.)


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© alien472012. 12. 10.. 14:52||#9
Azért nem szabad elfelejteni, hogy Christopher Nolan a Batman-trilógiát az egekbe emelte. Olyat tett le az asztalra, ami rendezõnek rég sikerült.
Szóval, ha ezt a filmet csak fele olyan jóra csinálják is érdemes lesz megnézni.

" egy mesefilm marad" akkor te nézd esténként a hiradót.
© adampierson2012. 12. 06.. 20:22||#8
Junius 14? Még össze is kerülhet a nemrég Áprilisról, a nyárra módosított/tolt Vasember 3-al. :D
+1
© WoodrowWilson2012. 12. 05.. 19:26||#7
Váó. Te mit vártál, dokumentumfilmet?
© Aldo Moro2012. 12. 05.. 17:19||#6
Drákolhatják ezt akárhova, akkor is egy mesefilm marad.
+1
© Narxis2012. 12. 04.. 23:13||#5
Ha olyan dárkos lesz mint a Batman akkor ez durván jó lesz!
+1
© xido2012. 12. 04.. 20:18||#4
Illetve Kal-el alap moralitása,hogy a törvényt betartja,ha az érdekeivel nem áll szöges ellentétben:))
Vagy csalinak viszik épp Zod ellen:)
© szabolacika2012. 12. 04.. 19:24||#3
Kivéve ha kriptonitot tartalmaz :)
© NEXUS62012. 12. 04.. 19:00||#2
Remélem a kommandósoknak rendben van az életbiztosításuk, csak mert ez a bilincs nem az. Mint tudjuk.
<#papakacsint>
© cstommy2012. 12. 04.. 18:44||#1
Ez télleg meglepõ