SG.hu·

Batmanes plakátot kapott a Star Trek 2

Pár nappal az előzetes világpremierje előtt megérkezett a J.J. Abrams-féle Star Trek-mozifilm folytatásának, a Sötétségben - Star Treknek az első hivatalos plakátja, mely láttán deja vunk lehet.

Már nincs messze az új Star Trek-film, a Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness) első előzetesének premierje, amit az is előrejelez, hogy megérkezett a J.J. Abrams által rendezett folytatásfilm első hivatalos plakátja - ezt lejjebb meg is lehet nézni. Önmagában a kompozíció mindenképpen meglepetés, mert sem űrhajót nem ábrázol konkrétan, sem pedig felismerhető arcokat, de egy teaser plakáttól ez nem szokatlan. A rajongók pedig minden bizonnyal azonnal kiszúrják az ismert emblémát, hogy aztán egy pillanattal később beugorjon nekik A sötét lovag: Felemelkedés plakátja.

A Sötétségben - Star Trek amerikai premierjére a tervek szerint május 17-én fog sor kerülni, de szerencsére itthon is láthatjuk a kinti bemutatóval egy időben, sőt, már egy nappal korábban is, május 16-tól. Akárcsak Amerikában, úgy valószínűleg, hogy itthon is megtekinthető lesz a film IMAX-verzióban, arra pedig, hogy a konvertált 3D-s verzió is elérhető lesz hazánkban, nyugodtan mérget lehet venni.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Szefmester2012. 12. 04.. 03:16||#3
A batmanasséghez annyi a köze hogy abban meg az utcáról felnézve a házak között az égbolt batman jelet adott ki.. mint itt a star trek embléma. Ennyi.. a kreativitás nem halivúd sajátja.
© kalapos012012. 12. 03.. 23:08||#2
Ahogy az a hírben is olvasható?
-1
© johnsilver2012. 12. 03.. 21:40||#1
Engem a Star Trek emblémára emlékeztet a kép. Valószínûleg nem véletlenül 😊