SG.hu·

Gáspár Győző visszavonul a tévézéstől

Gáspár Győző a Muzsika TV Dallamokon át című műsorában köszön el a tévénézőktől és rajongóitól, hiszen tervei szerint a továbbiakban már nem szerepelne a képernyőn.

Gáspár Győző, az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai gyártású komédia sorozatának, a Győzikének a főszereplője bejelentette, hogy 13 év médiaszereplés után hátat fordít a hírnévnek. Az énekes elmondása szerint már mindent elért, amit szeretett volna: Romantic nevű együttesével 7 arany, 7 platina és egy gyémánt lemez van a háta mögött, szerepelt a TV2 és az RTL Klub olyan műsoraiban, mint az Activity, A rettegés foka, a Celeb vagyok ments ki innen! és a Vacsoracsata. Ezek mellett saját sorozat 100 adást ért meg és 170 napiga BeleValóVilágot is vezethette.

Gáspár Győző búcsúját, melyben a döntéséhez vezető okokról is szó lesz, december 13-án 21 órától láthatja a közönség a Muzsika TV Dallamokon át című műsorában. Gáspár elmondása szerint visszatér a családjához és ezentúl édesapjánál dolgozik majd. A jövőben pedig, ha tévéműsorokban nem is, a falunapok színpadán még találkozni lehet vele.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© adampierson2012. 12. 02.. 19:13||#8
Hiszem, ha nem látom!
© cateran2012. 12. 02.. 03:49||#7
1 pillantra azt hittem, hogy a magyar politikusokrol beszelsz😄 (kiemelten orban, matolcsy, semjen)
© Zoliz2012. 12. 02.. 00:23||#6
Sikeres ember és érdemes követni példáját, megtanuljuk tõle hogyan hazudjunk úgy, hogy közben szétröhögnek téged. Valójában ennek az embernek egy szavát se lehet hinni, bár van pénze ügyvédre akivel ismeri a jogi kiskapukat így megússza az adócsalást. Majd két év múlva bejelenti. "Visszatértem, hiányoztam drágáim?" És mindenki tapsikolni fog..
+1
© fecg212012. 12. 01.. 20:54||#5
Még szép hogy visszavonul, mivel megy majd márianosztrára...
© Béka Benõ2012. 12. 01.. 20:35||#4
Ezen a képen úgy tûnik, már egyben megzabálta a 400 milliós örökséget :
+1
© syn7h37ic2012. 12. 01.. 18:46||#3
Persze, hogy visszavonul, mivel tudja, hogy be kell vonulnia kóterbe.
© gombabácsi2012. 12. 01.. 18:07||#2
nem baj, lesz helyette trónok közt meg ûrhajók közt
-2
© duke2012. 12. 01.. 01:18||#1
Eloszor gunyolodni akartam, meg gorombasagokat irni, de inkabb nem alacsonyodok le annyira, hogy ezzel foglalkozzak.
+1