SG.hu·

Már biztos, hogy előzmény lesz az Avatar 4

James Cameron megerősítette a netes pletykákat, miszerint a negyedik Avatar-film előzmény lenne. Azt azonban még a rendező sem veszi biztosra, hogy valamikor elkészülhet az Avatar 4.

James Cameron a minap részt vett A hobbit: Váratlan utazás Új-Zélandban rendezett premierjén, melyet egyébként a neten élőben közvetítettek. A rendező amellett, hogy elárult pár infót az Avatar jövőre forgatandó második és harmadik részéről, a negyedik epizódról is nyilatkozott röviden. Mondandójának lényege az volt, hogy hogy egyelőre még közel sem biztos, hogy az Avatar 3 után újabb epizód készül (ez nem csak rajta, hanem a Fox stúdión is múlik), de ha lesz valaha Avatar 4, akkor az első film előzményeit fogja elmesélni.

Józan paraszti ésszel gondolkodva nehéz olyan szcenáriót elképzelni, melyben a stúdió nem tartanak igényt minden idők legsikeresebb filmjének sokadik folytatására. Még ha vissza is esne a folytatások bevétele, akkor is valószínűleg minden idők legnagyobb sikerű filmjei között szerepelne az Avatar 2 és 3, hiszen az első rész világszerte 2,78 milliárd dollár bevételt hozott, míg minden idők második legsikeresebb filmje "csak" 2,18 milliárdot (Titanic), a harmadik helyezett pedig 1,51 milliárdot (A bosszúállók).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 12. 06.. 12:10||#10
Pedig egy film sikerét a nézettség és a bevétel jellemzi. Hiába mondja egy filmrõl minden nézõ, hogy zseniális, ha csak százan nézték meg, szemben azzal a sokmillióval, aki az Avatar 2,78milliárdjával. Sajnos a siker pontosan az a tényezõ, amit lehet számokkal jellemezni.
© NEXUS62012. 12. 02.. 12:27||#9
Annak már van elõzmény filmje:
<#papakacsint>
© NEXUS62012. 12. 02.. 12:19||#8
A 2/3 valami vízalatti uszikázás lesz.
Õööö, nekem pl bejöt az Abyss, de az se volt egy sikeres alkotás (jegyeladások szempontjából ugye).
Na mindegy, de azért reméljük, hogy egyszer mégis csak fog valami sikeres filmet is csinálni Cameron kedvenc hobbijáról, a búvárkodásról.

Ráadásul sajna azt kell mondanom, hogy nincs olyan film, ami elviselne egy 4. folytatást is, na jó egy van: a Torrente.
<#nyes>
© GaborT282012. 12. 02.. 10:28||#7
Igen, tudjuk, hogy számodra a nézettség és a bevétel jelenti egy film sikerét.A nézõi vélemény harmadlagos. (NE! Légyszi ne kezdj el számokkal dobálózni) Hiába hoz a konyhára egy film Xmilliót, ha pár hónappal késõbb mindenki lehúzza és azt mondja:"köszi, ebbõl többet nem kérünk".Mert ez történt a Terminator:Megváltással. Nem lett volna értelme a folytatásnak.
© Etinger2012. 12. 01.. 15:10||#6
Valószínûleg elég szépen felépítették a branchet, hogy a StarWarshoz hasonlóan olyan nagyot ne lehessen bukni a filmmel, mert a név vonzza a látogatókat.

Apropó SW.. lehetne ott is már valami elõzmény film. Mondjuk ilyen -1000 év.
© endrev2012. 12. 01.. 12:37||#5
Nem vagyok biztos benne, hogy az Avatar elõzménye figyelemreméltó csak azért, mert az Avatar elõzménye. Hacsak nem a pandorai elõzményeket mutatja be, de az is rizikós.
© zetortraktor2012. 12. 01.. 07:40||#4
Persze. Egy film megbukik, mert logikai bakival van tele. "Anyjuk, erre ne vegyünk jegyet, mert bakik vannak benne. Nézzük meg inkább a Transfoermst" - ez elég Antal Imrés volt.
-1
© GaborT282012. 12. 01.. 07:32||#3
Inkább azért lett bukás, mert tele volt logikai bakival...
© szaboi2012. 11. 30.. 23:21||#2
Volt. Bukás lett mert unalmas. Pedig a filmek szuperek voltak
© jawarider22012. 11. 30.. 22:20||#1
Terminatorból csinálnál inkább még több részt....
+2