Szekeres Viktor

3D-sre konvertálják az új Superman-filmet

Örülhetnek a 3D rajongói, hiszen a hollywoodi Warner stúdió úgy döntött, hogy plusz egy dimenzióval fog kedveskedni a Man of Steel című rebootot váró Superman-fanatikusoknak.

A Warner Bros. Pictures és a Legendary Pictures bejelentette, hogy Zack Snyder’ következő filmje, a Man of Steel című Superman-reboot a kijelölt mozikban 3D-s változatban is megtekinthető lesz a 2D-s és az IMAX formátum mellett. Tehát a gyártó stúdió úgy döntött, hogy térhatásúra konvertálja a filmet, így remélve attól több bevételt. S teszik mindezt teljes joggal, hiszen az elmúlt év tapasztalatai alapján a 3D-s téren semmi különlegeset nem nyújtó alkotások esetében is legalább 40%-os volt a 3D-s jegybevétel részesedése az első hétvégi bevételekből.

A rendező és a stúdió képviselői ezután üres panelekkel próbálták igazolni lépésüket. Snyder például elmondta, hogy mivel tisztában van azzal, hogy a közönség mennyire oda van a 3D-ért, ezért eleve úgy tervezték meg s fényképezték a filmet, hogy működőképes legyen egy harmadik dimenzióval kiegészítve. Azonban gondoltak azokra is, akik a hagyományosabb élményt kedveli, ezért döntöttek a konvertálás mellett, no meg mert így szerintük a történet marad az elsődleges, s a 3D már csak azt feljavító tényezőként lesz jelen. (Vagyis nem a 3D-hez igazították a sztorit.)

Az Acélember a tervek szerint 2013. június 14-én kerül az amerikai mozikba. (A magyar cím csak szimpla tükörfordítás eredménye, még nincs meg hivatalosan az, hogy milyen néven fog futni a képregény-adaptáció.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Mellébeszélés, attól, hogy 3D-ben forgatnak, még lehet olyan sztorija is a filmnek, ami nem csak alibi.