Szekeres Viktor

Az elmúlt év legjobb magyar filmje ingyen sem kellett a közönségnek

Az m1 átlagnézettségét sem érte el az elmúlt év legjobb magyar filmjének nézettsége, a TV2 14 és az RTL Klub 6 éves filmje könnyedén győzedelmeskedett.

Aki látta az elmúlt év nagyjából tucatnyi magyar filmjét, az minden bizonnyal legjobbnak vagy a Csak a szél című Fliegauf-filmet tartja a legjobbnak (ezt neveztük végül az Oscarra idén), vagy pedig a Bergendy Péter által rendezett A vizsgát, melyet tavaly októberben mutattak be a mozik - s melyet nagy élmény volt akkor látni, hiszen sokan nem sejtették akkor, hogy gyöngyszemre bukkannak. Az 1957-ben játszódó ügynökthrillerben olyan színészek remekelnek, mint Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Elek Ferenc és Scherer Péter.


A filmet alig több, mint egy évvel a mozis premiert követően az m1 mutatta be főműsoridőben, 20:15-ös kezdéssel, azonban a közönséget abszolút hidegen hagyta, mindössze 239 ezer embert érdekelt, ami az éppen tévézőknek mindössze az 5%-a volt. S ezen nézők többsége is 50 éven felüli volt, hiszen a 18-49 évesek mindössze 56 ezer nézővel képviseltették magukat az AGB mérései szerint. A TV2 a párhuzamosan adott Godzillával 675 ezer nézőt, köztük 296 ezer fiatalt tudott leültetni, míg az RTL Klubon az Éjszaka a múzeumban című gyerekfilmet 1,14 millióan követték figyelemmel, ráadásul közülük 630 ezren tartoztak a kereskedelmi korosztályba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #3
    Khmm ... az emberek többsége szerintem azt sem tudja mi megy az M1/M2-n ... ha belenéz a TV műsorba, nem ezeket a csatornákat nézi meg.

    Ritkán nézek célzottan TV-t, de magam is csak akkor nézek rá ezen csatornák műsorára, ha konkrétan kíváncsi vagyok mi fog menni pl a hétvégén ... néha szokott lenni jó film ezeken is ... csak ritkán :)
  • avman #2
    mondjuk a vizsga az inkább egy kiváló, régivágású tv film, amit jobbára echte színpadi színészekkel forgattak (más nincs, ugye)... pocsék operatőri munkával. nem, attól, h divatosan rángatták azt a szerencsétlen kamerát, attól még nem lett jó.
  • endrev #1
    Hát elég kemény konkurencia mellé tette az m1. NOOORMÁLIS? :D

    Talán nem két nagy filmmel egyidőben kellett volna adni...