Szekeres Viktor

Disney-animáció ennyire még nem érdekelte a közönséget

Remekül startolt el a Rontó Ralph Amerikában, s holnap délután az is ki fog derülni, hogy itthon mekkora érdeklődés mellett került bemutatás a videójátékosoknak kötelező mozifilm.

Amerikában (és itthon) is bemutatták a Rontó Ralph (Wreck-It Ralph) című animációs filmet, és a zseniális, az idősebbek figyelmét is felkeltő alapsztori úgy tűnik, hogy nagyon sok nézőt érdekelt odakint, hiszen a 49,1 millió dolláros hétvégi bevétel az amerikai toplista első helyét jelentette az alkotásnak. Sőt, a Disney nem csak az aranyérmes pozíció miatt lehet büszke a készítőkre, hanem azért is, mert a Rontó Ralph-nál Disney-animáció még nem debütált erősebben - az eddigi csúcstartó a 48,7 millió dolláros hétvégével nyitó Aranyhaj és a nagy gubanc volt.


Persze mivel ma még csak becsült adatok az eredmények, meglehet, hogy holnapra már helyet cserél két film. Természetesen a Disney megbízásából készült Pixar-filmek közül jó pár, egész pontosan kilenc is jobban debütált, mint most a Rontó Ralph, melynek nyitánya meglehetősen kedvező jövőképet jelez előre a Disney-animációk számára, hiszen ha nem csökken a nézői érdeklődés, akkor a cég évi 2-3 nagy durranással is előállhat animációs fronton a Pixarral együtt.

A következő animációs, a stúdió által bemutatott film a Szörny Rt. folytatása, a Monsters University lesz június 21-én, melyet jövő év november 27-én a Frozen című fantasy fog követni, melyet ismét a Disney animációs csapata fog készíteni. 2014-ben már három Disney-animációra kell számítanunk, a The Good Dinosaurra, a Phineas and Ferb-mozifilmre, valamint egy egyelőre cím nélküli november projektre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #5
    Zseniális... Ezt meg kell néznem, pedig 30 múltam egy ideje. :)
  • Laza #4
    Jaja, nem is tudom hogyan akarják ezzel megszólítani a mai gyerekeket és játékosokat, mikor csupa-csupa régi karakter tűnik fel benne :)
    Mondjuk ez nem baj, Én is már 20+ éve játszom konzolokon, PC-n, mindenen (régen játékteremben is, SF2 rulez! :D), szóval 'élvezni' fogom a nosztalgiát ........

    ........ annak ellenére, hogy nagyon nem szeretem a mai animációs rajzfilmeket, már a könyökömön jönnek ki .... még a Szörny RT és az első Shrek idejében ok ... azóta egyre fárasztóbbak.
  • Archenemy #3
    "a Phineas and Ferb-mozifilmre"

    wow

    mostanában a gyerekek miatt elég sok rajzfilmet nézünk, és a phineas and ferb egész szórakoztató, ha valaki szereti az ilyen abszurd/idióta/gyerekes humort
  • GaborT28 #2
    Ahogy mondod;)
  • Wittgen #1
    Láttam az előzetest, szerintem a régi oldszkúl gémerek (akik annó már c64-en is tolták a cuccokat) fogják főleg értékelni a látott karakterek alapján :D