Szekeres Viktor

Az X-Men 1-2 rendezője készíti az új X-Men-mozifilmet

Bryan Singer fogja elfoglalni a Matthew Vaughn távozásának köszönhetően üressé vált rendezői széket az X-Men: Az elsők folytatásának stábjában.

Múlt héten még csak pletyka volt, azonban mára már biztossá vált, hogy az X-Men: Az elsők folytatásának számító X-Men: Days of Future Past című filmet az ismeretlen okokból távozó Matthew Vaughn helyett Bryan Singer fogja rendezni. A választás nem meglepő, hiszen Singer készíthette el az X-Men filmtrilógia első két, nagy sikert arató részét és az X-Men: Az elsőkben is dolgozott producerként.

Singer ezek mellett elkészítette a Superman visszatért is, de rendezői munkássága nem merült ki csak a képregényfilmekben, hiszen már az egyik első filmjével (Közönséges bűnözők) nevet szerzett magának a szakmában. Később olyan alkotásokat készített, mint Az eminens című Stephen King-adaptáció vagy a Valkűr, s új filmje, a Jack The Giant Slayer több halasztás után tavasszal lesz végre látható. (Singer a fentiek mellett még a Doktor House című tévésorozat pilotjának is rendezője volt.)

Az X-Men: Days of Future Past 2014. július 18-án kerül bemutatásra az amerikai mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)