Szekeres Viktor

A Wolverine-film az X-Men 3 folytatása lesz

Sokan hihették, hogy a The Wolverine is az X-Men-trilógia egyik előzmény filmje lesz, de a rendező elmondása szerint a harmadik X-Men zárása után fog játszódni.

James Mangold, a The Wolverine rendezője egy, az Empire magazinnak adott interjújában elmondta, hogy filmje nem előzmény sztori lesz, hanem a harmadik X-Men-mozifilm, az X-Men: Az ellenállás vége után fog játszódni. Ez azt jelenti, hogy Farkas (Rozsomák) visszatérése már szervesen beilleszthető lesz az X-Men-trilógia által felállított idővonalba, szemben mondjuk az X-Men kezdetek: Farkassal, s főleg az X-Men: Az elsőkkel. Ki tudja, talán ez utóbbi két film csalódást okozó mozis szereplése miatt született az a döntés, mely a The Wolverine-t a trilógiával szorosabb kapcsolatba hozza.

Mindez azért számít fontos információnak, mert az X-Men kezdetek: Farkas DVD-s stáblistája után Logant Japánban láthattuk, s arra lehetett következtetni, hogy a Bryan Singer-féle X-Ment fogja valamilyen szinten felvezetni a The Wolverine. James Mangold többek között azt is elmondta interjújában, hogy a The Wolverine abban a világban fog játszódni, melyben Jean Grey nem létezik és a mutánsok is szétszéledtek.

A The Wolverine amerikai premierje július 26-án lesz, és bár nem előzmény lesz, múltban, egész pontosan a II. világháború alatt játszódó jeleneteket azért tartalmazni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hedgehunter #3
    Azert irjak itt hogy megprobaljak beleilleszteni az uj filmet a tobbi altal felallitott vonalba nem ugy mint a X-men kezdetek-et.. :)
  • Destro #2
    Ha még csak ez az egy eltérés lenne benne... A Kezdetek egyszerűen nem illik bele többi film történetvezetésébe (pl az első Rozsomák filmben is megjelenik kedvenc szkinhedünk a saját lábán, Mitiyue miért mérgezi meg a 2 részben, ha a Kezdetekben együtt nőttek fel, stb), így egyszerűen nem érdemes egy univerzumban számolni vele.
  • alien47 #1
    Az egész el van cseszve. A X-men 3 ban amikor a prof és Magneto elmennek a kicsi Jean -ért akkor a prof még tud járni pedig már ott is van vagy 40 éves.
    Az elcseszett kezdetekben meg lebénúl 20 évesen. Kicsit következetlen a történetvezetés!