Szekeres Viktor

Májusig képernyőn marad a Zöld Íjász-tévésorozat

Elsöprő sikert aratott Amerikában a Zöld Íjászról szóló sorozat, s nem csak a tinilányok körében. Ennek köszönhetően, a csatorna utasítására az írók el is kezdhetnek hosszabb távra tervezni.

Úgy tűnik, hogy az amerikai CW csatorna beletenyerelt a tutiba az Arrow című képregényes sorozattal, hiszen a remek debütálást követően is megmaradt a nézők jó része. Ez pedig azt jelentette, hogy a CW meg sem várta a harmadik epizód fogadtatását, máris jelezték a készítőknek, hogy igényt tartanak a 22 részes első szezonra, ami azt jelenti, hogy májusig, akár esik, akár fúj, képernyőn marad a sorozat.


A nézettségi adatok alapján a modern Robin Hoodra hasonlító Arrow kalandjai Arrow 3,5 millió nézőt érdekeltek, ami önmagában nem biztos, hogy túl soknak tűnik, azonban a sorozatot sugárzó csatornának az idei legjobb eredményét jelenti. Az Arrow-nak egyébként a Supernatural című természetfölötti széria is sokat köszönhet, hiszen amióta a Winchester-testvérek párban járnak a Zöld Íjásszal, azóta a nézettségük is majdnem 40%-kal növekedett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #1
    Tetszetős sorozat, jó lesz a Smallville helyett. Külön tetszik, hogy itt nem megy a szarakodás, és a srác simán kinyír embereket, nem érzelgősködik rajta.