Szekeres Viktor

Itt a Vasember 3 teljes előzetese

Megérkezett. A teljes filmre még tavaszig várnunk kell, hogy feltehetően Amerika előtt láthassuk, de két percet már most s megnézhetünk a Vasember-sorozat harmadik epizódjából.

A Walt Disney Pictures és a Marvel Studios megígérte és a Walt Disney Pictures és a Marvel Studios tartotta is a szavát, október 23-án felkerült a netre a Vasember 3 teljes, 2 perces előzetese, melyben ugyan hasznos anyag valamivel kevesebb van, de valószínűleg a rajongóknak jót fog tenni és a kíváncsiságukat is felcsigázza. A filmet, mint a fentiekből is kiderült, már nem a Paramount gyártja A bosszúállókkal kapcsolatos Disney-Paramount megállapodásnak köszönhetően, de ez a váltás a trailer alapján meglehetősen sötét fordulatokat jelezhet előre.


Persze valahol becsapós is az előzetes hiszen ennél jóval könnyedebb lesz a Vasember 3, nem fogja mellőzni a humort sem és, mint az a videóból is kiderül, a romantikus szál is erősen hangsúlyos lesz. A Shane Black által rendezett filmben az egyik fő rosszfiút a trailerben is feltűnő Ben Kingsley fogja játszani, de nem csak ő fog nagy fenyegetést jelenteni az emberekre. Az amerikai premierre május harmadikán fog sor kerülni, s bár a magyar bemutató dátuma még nincs kitűzve, várhatóan mi már áprilisban láthatjuk a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Interfan #24
    Jaja, az War Machine, ott van a gépágyú a vállán, meg vöröses a "szemszíne".:)
  • Darth Sith #23
    "On-set images of filming for the 2013 film Iron Man 3 reportedly showed actor James Badge Dale, as Eric Savin, wearing a battlesuit similar to the Iron Patriot armour, but in fact it was a stunt double for actor Don Cheadle. War Machine has been given a new paint job, as evidenced by officially released photos of the armor featuring the name Lt Col James Rhodes printed on the chest. "
    http://marvel.wikia.com/Iron_Patriot_Armor
  • Darth Sith #22
    Amennyire én tudom nem valódi ironman patriot lesz, tehát nem a norman osborn-féle, hanem a war-machine páncél kap új festést, amely a patriot-ra emlékeztet. Valszeg ezért nincs Norman Osborn benne semmilyen formában a stáblistában sem.
  • SlayR #21
    Ennyi rinyálást, mint ami ittvan jófilm lesz és kész! Ez nem kérdéses! :D
  • Axlkenobi #20
    Az az "Iron Patriot" hacuka, ebben a filmben Stark feka haverjának, James Rhodesnak az új szerkója lesz.

    A képregényben ha jól tudom, akkor egyébként Norman Osborn csinálja meg ezt a páncélt, amiben ötvözi Vasember öltözetét Amerika Kapitányéval.
  • TreDoR #19
    Remélem, hogy hozni fogja az elso resz színvonalát, mert a második ritka szar volt. Mondjuk avengers után ez így is, úgy is kevés lesz.
  • Loverman #18
    na de ez kit érdekel? te sem hozod meg a senki kedvét az emberiséghez :D
  • nessboth #17
    Nem akarok butaságot mondani, de az amerikai vasember jelmezben nem Stark, hanem egy sötét bosszúálló...vagy legalább is cimbim mondott ilyet, hogy van ilyen, amibe Venom van meg többi szupergonosz van, én meg montdtam, hogy oké.
  • goldmember #16
    Remélem most már hazavágják ezt az idiótát
  • blessyou #15
    De benne lesz, adampierson is ezt mondta.