Szekeres Viktor

Az új thriller lebőgött, de már a folytatását tervezik?

Hiába számít Tyler Perry Hollywood legjobban kereső színészének és rendezőjének, legújabb filmje, az Alex Cross elég csúnyán lebőgött. Úgy tűnik, hogy sokan nem fogadják el őt új szerepében.

Amerikában pénteken mutatták be az Alex Cross (Alex Cross) című krimit, mely nálunk november nyolcadikán kerül a mozikba. A Tyler Perry főszereplésével készült film teljesítménye az amerikai jegypénztáraknál komoly csalódást okozott, ugyanis a hétvégén mindössze 11,7 millió dollár bevételt kapart össze, ami a toplista ötödik helyére volt csak elegendő. Ez már csak azért is meglepetés, mert Tyler Perry eddigi filmjei inkább 25 millió dollár környékén nyitottak, még a leggyengébb is elérte a minimum 15 milliós nyitóhétvégét.


Úgy tűnik, hogy a műfajváltás nem tetszett a rajongóknak, de nagyobb gond, hogy az Alex Cross alapjául szolgáló James Patterson-regények kedvelőit sem érdekelte annyira a film, legalább erre a következtetésre juthatunk abból, hogy a korábbi, Morgan Freeman főszereplésével készült epizódok, A gyűjtő, valamint A pók hálójában 13 és 17 millió dollárral debütáltak 10 éve. A demográfiai adatokból egyértelműen kiderül, hogy a film az átlagnézőt nem érdekelte, hiszen a közönség nagy része még így is a rajongóinak számító 35 év feletti afroamerikai nőkből állt (60% nő, 68% 35 feletti, 74% afroamerikai.)

Pedig még a premier előtt jelent meg a hír, miszerint a gyártó QED már a folytatást tervezi, melynek alapját 2008-as Double Cross jelentené, mely a 13. Alex Cross-regény a sorban. Kérdés, hogy ilyen teljesítmény mellett van-e értelme az új epizódnak?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #10
    Jajj, ez ilyen költséghatékony Gagyi mami? Csodás. :)
  • kalapos01 #9
  • Zombee #8
    Ebben lehet igazság - ugyanez van sokszor horrorfilmekkel is. Egy kérdés maradt csak: ki a tököm az a Madea?
  • Wittgen #7
    Kár, hogy az előzetes elmesélte az egész sztorit...az ilyen krimiszerűségeknek nem szabadna történetmesélősöket összevágni.
  • kalapos01 #6
    Úgy, hogy nem azok szavaznak, akiknek szólnak a filmjei. A sok 35 fölötti néger nő nem az IMDB-n fog lógni. Az ő körükben Perry az atyaúristen. Ha Madea is szerepel egy filmben, akkor tök mindegy, hogy mi a sztori, tuti 10-15 millióval jobb a nyitás. Az első sorozatát is úgy adta el, hogy beleírta Madeát és mindenki nézte.
  • Zombee #5
    Imdb-ről puskáztam :). Beletekertem a filmbe, ő a fekete admirális a film elején Kirk fegyelmi tárgyalásán. Pont olyan szerep, amit bárki eljátszhatott volna, és valószínűleg neki is mindegy, mivel a saját szarjaival részenként többet keres, mint egy tucat ilyen szereppel, és szerintem a Hollywood-i karrierjén se neki, se másnak nem lendítene az admirális eljátszása, nem ebből él azóta sem. Csak azt nem értem, hogy csinál 5 millióból 30-at, meg 40-ből 90-et ilyen imdb 3-4-es átlagú filmekkel.
  • adampierson #4
    Játszott a Star Trek-ben? Mert akkor már 2 filmben is láttam. (5 perc múlva) Hopp... Tévedtem, mert a Szupercsapatban nem ő játszott. Akkor továbbra is csak egy filmben láttam, kár, hogy arra meg nem emléxem ki a fene volt ő, és mikor. Vagy mégsem kár? Nem tudom. Az viszont kár, hogy Alex Cross szerepében Morgan Freemant nagyon bírtam, de ez a csávó nem szimpi. Valahogy ebből a fasziból nem jön át az intellektualistás. Freeman-ből meg csak úgy süt. Ha megnézem az tuti azért lesz, hogy lássam Matthew Fox "átalakulását". :)
  • kalapos01 #3
    A hollywoodiban. Ja, hogy nem ismered, és akkor nem is létezik?

    http://www.forbes.com/pictures/mfl45gmei/tyler-perry-5/

    Tele van kamu listákkal a net, nem tudom, hogy ennek a Forbes-osnak mennyi a valóságtartalma, de ezek alapján perry a szórakoztatóiparban az 1., utána jön Jerry Bruckheimer, Spielberg, Elton John és Simon Cowell.

    De ez igazából nem listák alapján kell megállapítani, csak józan ész, hiszen perry megcsinálja évente a saját két Madea és Madea-közeli filmjét, amiknek ő a rendezője, írója, producere - olykor színészként is bennük van, ha azt akarja, hogy nagyon sikeresek legyenek.

    A lényeg, hogy mivel sajátok teljesen a filmjei, ezért a bevétel jó része is hozzá folyik vissza, ezt pedig egy Spielberg vagy Bruckheimer sem mondhatja el magáról, a többi színész meg főleg nem, akik közül a legnagyobb nevek keresnek évi 20-25M-t max (vagy, ha jó az év vagy a szerződés, akkor kétszerannyit)

    És ezek csak a filmek. Ott vannak a tévésorozatai (azokból is van vagy 3), amiknek ugyancsak egyedül a tulajdonosa és mindegyikből 100 részt készítene. Durva bevételeket hoznak.
  • Zombee #2
    A legtöbb bevételt hozó színész/rendező, és a legjobban kereső nem ugyanaz! Bár sose hallottam róla, filmjét sem láttam (leszámítva, hogy játszott a 2009-es Star Trekben), sikertelennek nem nevezhető. Imdb-n megnéztem, a filmjei rendre 15-25 millióval nyitnak, többel, mint amennyibe kerülnek, és legalább a költségek kétszerese mindig megvan. De volt neki 6 millióból 30-as nyitóhétvégéje is. Ez alapján ha nem is igazi pénzgyárosnak, de megbízhatónak mindenképpen nevezném, valakik (első ránézésre) érthetetlen módon rajonganak az imdb 3-4-es átlagú filmjeiért.
    Ettől függetlenül meg lennék lepve, ha még így, évi 2-3 ilyen filmmel is a legjobban kereső színész/rendező lenne Hollywood-ban.
  • avman #1
    Hiába számít Tyler Perry Hollywood legjobban kereső színészének és rendezőjének

    melyik mesekönyvben?