Szekeres Viktor

Két horror tévésorozat a legnézettebbek között

Míg moziban alig látni horrorfilmet, addig a tévében a legsikeresebb sorozatok között két horror is található. Az egyikben zombik ijesztgetnek, míg a másokban..., nos, ember legyen a talpán, aki megmondja.

Amerikában úgy tűnik, hogy a közönség szeret horrort nézni a tévéképernyőn, hiszen az elmúlt napok legnézettebb sorozatai között kettő is e műfajból került ki. Az egyik természetesen a The Walking Dead volt, mely hihetetlen népszerűségnek örvend a nézők között. A 3. évad premierje több mint 10 milliós közönséget vonzott, ami nem csak az AMC csatornának jelentett új nézettségi rekordot, hanem a kereskedelmi korosztály érdeklődését tekintetbe véve kábeltévés csúcsnak is megfelelt.


Hasonlóképpen izgalomba jött a közönség az American Horror Story című sorozat második szezonjának premierje láttán is. A Kés/alatt készítőinek sorozat ezúttal 3,8 millió nézőt érdekelt, s a kereskedelminek számító 18-49 éves korosztály tagjai között a hét egyik legnézettebb drámájának bizonyult. A sikerben minden bizonnyal annak is szerepe volt, hogy a második szezon egy teljesen új történetet hozott teljesen új szereplőkkel, így az is bekapcsolódhatott, aki nem látta a remek első évadot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!