Szekeres Viktor

Nicolas Cage az Apokalipszissel nézhet szembe új filmjében

Nicolas Cage-et akarják megnyerni maguknak Az otthagyottak feldolgozását készítő producerek. A film az Apokalipszis idején, az Elragadtatás után pár órával játszódna.

A Variety értesülései szerint Nicolas Cage tárgyalásokat folytat a Stoney Lake Entertainmenttel, mely produkciós cég azt szeretné, ha a színész szerepelne a Left Behind-sorozat feldolgozásában. Az első Left Behind-film (itthon Az otthagyottak címen adták ki) 2001-ben készült el és erősen keresztény tematikájú volt. A produkciós cég egy olyan feldolgozást tervez, mely sokkal mainstreamebb lenne, elhagyva a nagyon erős vallásos felhangokat.


Az eredeti, Kirk Cameron főszereplésével készült filmsorozat, mely két további részt ért meg (Left Behind II: Tribulation Force, Left Behind: World at War) Tim LaHaye és Jerry Jenkins vallásos körben népszerű, 65 millió példányban elkelt regénysorozata alapján született meg. A tervek szerint a Cage-es verzió ugyan több pénzbe kerülne, mint az eredeti, de még így is csak 15 milliós költségvetéssel számolnak a tavaszi forgatásra, mely révén már jövő év végén is láthatná a közönség a történetet, mely pár órával az Elragadtatás után játszódna és pár túlélő sorsával foglalkozna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #9
    Én sem Cage-et hibáztatnám ezért a fos áradatért ami tőle jön, bár egy kifejezetten élvezhető volt köztük. (Mocskos zsaru - New Orleans utcáin. Tény, hogy az elsőhöz képest gyenge, de a többi Cage film közt erősen vezet-nálam.) Ha kap egy normális költségvetésű rendezőt, akkor nincs vele baj. :)
  • kalapos01 #8
    LOL, Tomboy013 elég nagy baromságot mondott. Talán ha nem csak Blikket olvasna, akkor nem mondana ilyesmit - legalább olvasd el egy nyilatkozatát. Ha mindent elvállalna, akkor idén nem csak egy filmje lenne.
  • chuky123 #7
    Tomboy013 mondta el az igazat. Adótartozása van és nem akar Wesley Snipe (remélem jól írtam) sorsára jutni. Ezért minden szerepet elvállal valszeg ezt is el fogja vállalni.
  • TomaSirco #6
    Pedig jó színész ő. Nézd meg a Las Vegas, végállomást tőle.
  • Zombee #5
    Ha tényleg ennyire népszerű a regény, nem értem, miért csak egy 15 millióból feltehetően Romániában forgatott filmre telik belőle?
  • tomboy013 #4
    Nem bírt adót fizetni mikor volt pénze, most meg úgy eladósodott hogy minden szarban szerepet vállal. Az ő hibája hogy idáig jutott. Nem kell azért megsajnálni hogy szegényke csak ilyen filmekben kap szerepet. Amúgy szerintem nem valami jó színész. Volt 1-2 filmje ami tetszett, de az sem az ő színászi alakítása miatt.
  • Zomil #3
    Ha szar az alap azzal ö sem tud mit csinálni :S
  • Fresh Duke #2
    Nem Cage miatt voltak rosszak azok a filmet, ezért nem írnám le látatlanban...
  • tomboy013 #1
    Cage már tökmindegy kivel néz szembe az új filmjeiben, szinte biztos hogy egy gagyi fos lesz mint az összes többi filmje mostanság...