Szekeres Viktor

2015-ben érkezik Batman és Superman közös filmje

Lehet, hogy már három évet sem kell várnunk arra, hogy közös filmben lássuk Batmant és Supermant, hiszen az Igazság Ligája-mozifilm megvalósulni látszik és 2015-ben érkezhet.

A The L.A. Times infói szerint a Warner Bros. 2015-ben fogja bemutatni az Igazság Ligája-mozifilmet, azaz a Justice League-et. Ez azt jelenti, hogy a 2015-ös év valószínűleg a képregények rajongóinak kedvencévé fog avanzsálni, hiszen A bosszúállók második részét és ekkorra időzítette a Marvel Studios.

Egyelőre még mindig nem tudni, hogy ki fogja rendezni a szuperhős csapatról szóló filmet, de annyi már korábban kiderült, hogy a történet alapjait Will Beall forgatókönyve fogja jelenteni. A konkrét történetet egyelőre még nem ismerni, így azt sem tudjuk, hogy egy klasszikus képregényes sztorit fognak vászonra vinni, vagy teljesen újjal fognak próbálkozni. A lap értesülései szerint az azonban már biztosra vehető, hogy Superman és Denevérember mellett a csapatban ott lesz Zöld Lámpás, Csodanő és Villám.

A The L.A Times azt is megírta, hogy a Warner szerette volna, ha Christopher Nolan vállalja a film produceri feladatait, azonban a jelenleg az új Superman-film rendezőjével dolgozó Nolan visszautasította a felkérést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LiveMan #11
    Watchmen?
  • Ender Wiggin #10
    akkor lesz egy újabb színész batmanként...hurrá. az a fura, hogy akik az arkham játékokon dolgoztak, meg tudták fogni az univerzum lényegét, és rajzfilmszerű, de komolyan vehető karakterket kreáltak. az írók pedig sokkal hangulatosabb történetet kerekítettek (bár nekem az arkham city kicsit túl sok volt), mint Nolan bármikor. Nolan nem érti a batman világot. ebből nekem az jön le, hogy ezeket a szuperhős mítoszokat csak is animált formában volna szabad vászonra vinni. Mark Hamill a hangjával pl. jobb Joker mint Ledger és Nicholson együttvéve, viszont testi valójában nem alkalmas a szerepre.
  • xido #9
    Nem akarok én is beállni a Smallville-l dobálózók csapatába,de ott annyira jól megtalálták a színészeket..és fiatalok,lehetne velük szerződni 2-3 filmre simán..Aquaman is jó fej volt.Flash is...többiről nem beszélve..
    Kár,hogy sorozatban jobban rá tudnak érezni,van idejük mindent kibontani,mint a mozikban
  • nessboth #8
    Ámen tesókám.
  • G22 #7
    Örülök, hogy Nolan nem vállalja.
    Remélem Cavill se lesz Superman és akkor fülig érő mosollyal ülök be a filmre, mert jobban kedvelem mint a Marvel Bosszúállókat.
  • tomboy013 #6
    Hát kétlem hogy a Nolan féle Batman megállná a helyét egy ilyen filmben. Kellene egy "komolytalanabb" Batman ehhez.
  • GaborT28 #5
    Egyedül Tim Burton volt az, aki a saját Batmanjét egyből a mélyvízbe dobta és nem magyarázkodott.Kár, hogy csak két filmet készített a témában.
  • WoodrowWilson #4
    A felvezetésnek nem kell eredetsztoriknak lenniük, tőlem belecsaphatnak a lecsóba, de akkor is kéne pár önálló film a karaktereknek, mert így egyszerre debütálva sok lesz.
  • carville #3
    Én már torkig vagyok a felvezetős szuperhősfilmekből.
    Csak egyszer vállalnák már be, hogy nem magyarázzák meg a szuperhős eredetét, hanem van és kész. Motivációkat, személyiség jegyeket meg szépen bemutatják ahogy halad a film. Az eredeti képregényekben is így jelentek meg ezek az alakok, akiket mostanság divat lett megfilmesíteni.
    Először még izgi volt "a szupercsákó első kalandja" felállás, most már baromi unalmas. Más módja is van egy karakterbemutatására, nem kell folyton a 0-ról kezdeni, 4-5 különböző filmben.
  • AZUL #2
    hát szerintem batman felvezetve. zöld lámpicsku is, bár szerintem rémgyenge volt, superman most jön. maradt villám mega csodanő... hát elég gyengusz egy liga sajna....