Szekeres Viktor

Februárban magyar scifi a mozikban - itt az előzetes

Nem is olyan régen már láthattunk magyar scifiket a mozikban, melyek közül az egyik animációs volt, a másik pedig élőszereplős. Ezúttal újabb scifi-premier érkezik, melynek már előzetese is van.

Csütörtökön mutatják be a hazai mozikban P. Koltai Gábor producer "új", valójában 1-2 éve dobozban várakozó filmjét, a Magic Boys-ot. A nemrég rendőrségi ügybe keveredő filmes legújabb premierjére azonban már nem kell olyan sokat várni, hiszen a Cycle című scifi a tervek szerint már 2013. februárjában bemutatásra kerül. A film rendezője Sóstai Zoltán lesz, a főszereplő hangját pedig Szabó Győző fogja szolgáltatni.


Az egész estés animációs film 3D-ben kerül bemutatásra és 77 perces lesz, ráadásul már bemutatásra is került, igaz csak a májusi londoni scifi-fesztiválon. Akkor a rendező azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a film készítését saját megtakarításaiból finanszírozta: "Egy ideig a kevés spórolt pénzemből gazdálkodtam, ami persze hamar elfogyott, ezért aztán eladtam az autómat, tévét, PS3-at, gitárokat, meg amit lehetett. Kiflit ettem zsemlével“." A Cycle egy űrhajósról fog szólni, aki különös, álomszerű világban ébred, és meg kell találnia az abból kivezető utat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylonflatus #6
    E=mc2. Kurva rövid, pedig több könyvet lehet írni róla....
  • Zombee #5
    Komoly film komoly történetét nem lehet 77 percben elmesélni.

    Amúgy mik voltak azok a magyar sci-fik a moziban mostanában?
  • zetortraktor #4
    LOL, ennyire nem lehetsz IQ-bajnok.
  • Laza #3
    Érdekes, kicsit B kategóriásnak tűnnek ezek a jelmezek és helyszínek. A sztoriról ebből semmi nem derül ki, de remélhetőleg valami 'értelmes' és jó lesz.
  • hPi #2
    "egész estés" - "77 perces"
    Idióta marketing duma...
  • endrev #1
    Nem semmi! :)