Szekeres Viktor

A magyar közönséget az új filmek érdekelték

Itthon ezúttal zömében új filmek foglalták el a mozis nézettségi toplista legelőkelőbb pozícióit, mindössze a múlt heti Looper - A jövő gyilkosa tudott közéjük férkőzni.

Míg pár hete a hazai közönség látványosan nem érdeklődött az új filmek iránt, hétvégén szinte csak premierfilmeket nézett a magyar. Leginkább a Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak című animációs filmet, melyet 35 moziban 24 262-en láttak csütörtöktől vasárnapig, s ezzel az első helyet szerezte meg a toplistán. A képet azonban mindenképp árnyalja az, hogy egy animációs film számára mindez közel sem kiemelkedő eredmény, inkább csak közepes, azonban az idei, nem folytatás animációk között még így is előkelő helyet foglal el az Intercom bemutatója.

Mivel a régebbi premierek mostanra már csak maximum 5-6 ezer nézőt érdekelnek hétvégente, ezért két másik premierfilm is a legjobbak között nyitott, igaz összességében egyik sem lehet büszke a nézettségére. Az MTVA 20 moziban mutatta be a francia A boldogság sosem jár egyedül című filmet, melyre 8 885-en váltottak jegyet, ami a második helyre volt elegendő hétvégén. Míg Oliver Stone új filmjére, a Vadállatokra 27 moziban 7 905 jegyet adtak el vasárnapi, ami egy negyedik helyes debütálást jelentett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Ez olyan dolog, hogy amikor nincs mit nézni, akkor nem néz semmit a magyar, máskor meg igen. Bár ez a hét sem túl erős, a Vadállatokra azért kíváncsi vagyok. Csak épp Szolnokon a CC baszik rá, a másik moziba meg majd csak akkor jut el, amikor már mindenki látta. A Prometheust is szeptember elején vetítették. Igaz, CC-be amúgy se járok, a rendes mozi fele annyiba kerül csak.