SG.hu·

Eltűnhetnek a Discovery csatornái a DIGi kínálatából

Lehet, hogy a Discovery Channel valóságshow-inak, s a Discovery-csoport ismeretterjesztő műsorainak DIGIs előfizetéssel rendelkező rajongóit kellemetlen meglepetés fogja érni a közeljövőben.

A DTV News infói szerint előfordulhat, hogy a Discovery-portfólió csatornái kikerülnek a DIGI kínálatából. Erre november elsejéről áll fenn a veszély és a Discovery Channel, Animal Planet, Investigation Discovery, TLC, Dicovery World és Discovery Science tévéadókat érintené. Elvileg folynak a trágyalások a DIGI és a Discovery között és előfordulhat, hogy megegyezés is születik, azonban ettől még az ÁSZF-módosulás lezárásáig nem sikerült megállapodnia a feleknek.

Az okok minden bizonnyal anyagi természetűek, bár csak úgy hivatkoznak rájuk, hogy "a Szolgáltató érdekkörén kívül" esnek. Persze az is lehet, hogy az áll a háttérben, hogy épp most a DIGI két, hasonló tematikájú csatornát indított Romániában, DIGI World és DIGI Life néven, melynek kapcsán a helyi médiahatóság (CNA) egyes tagjai előrevetítették, hogy ezt követően nem tartják kizártnak a konkurens csatornák kínálatból való eltávolítását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© duke2012. 11. 08.. 18:16||#10
Ezek a parasztok, tenyleg kivettek a Discovery Science-t a musorbol, es valami buzi fozomusort tettek a helyere. Egyetlen nezheto musor volt a kb 60 csatornabol. Irok nekik, hogy menjenek a picsaba, jo lenne, ha ti is irnatok nekik.
© fergusonpapa2012. 10. 03.. 17:17||#9
Comedy , viva,mtv kilõve : fiatalokat már nem tudják megnyerni.. Helyete tetek 2 zene csatornát,sajátot persze mert azt hitték még 90' es évek vannak hogy elég ha zene megy a tvbe...

Most meg megint saját müsorai miatt kilõvi az összes értelmes csatornát.

Hogy van digi sport ,elég sok joggal ,ezután jönnek a sport csatornák kiszorása is?

Szégyen amit a digi csinál, ilyen lépések után sok elõfizetõt fognak még veszteni. Én is váltok az fix.
© kopasz19792012. 10. 03.. 15:47||#8
Nem normálisak pont olyan csatornákat akarnak dobni, amiken olyan müsorok mennek, amiket egyes embereket érdekkel. Én is szoktam nézni, egyik-másik müsort ezeken, mert érdekkel engem. Lassan már nem lesz érdemes elõfizetni náluk egyáltalán, mert olyan szinvoltalannak lesznek.
© Hengelhoffer2012. 10. 03.. 14:58||#7
Én nem vagyok Digi elõfizetõ, de felháborítónak tartom, hogy pont az ismeretterjesztõ mûsorokat szanálják. Lenne pár ötletem néhány népbutító agymosó csatornára, amit lapátra tennék, de ez az én szubjektív véleményem.
+1
© csabipapo2012. 10. 03.. 14:07||#6
Akkor bizony tõlünk is repülni fog a digi ha ez megtörténik.
+1
© martincpt2012. 10. 03.. 11:52||#5
Dejó...egyetlen csatorna amit nézni szoktam a discovery science...congrat!
+1
© Narxis2012. 10. 02.. 22:18||#4
T is dobta az Universal channel-t amin azért elég jó filmeket adtak és ott volt asszem a TnT nevû is, lehet már más a neve, azon meg eredeti nyelvû filmek mentek, sokszor régi klasszikusok is.

Tényleg az internet felé terelik a fiatalabb korosztályt ezzel a gyenge kínálattal.
+1
© KRTuning2012. 10. 02.. 20:19||#3
deja zertéjel kettõ az kell ám!
+1
© jeti002012. 10. 02.. 20:18||#2
akkor repül a digi is. szop@s h digi kell a digisporthoz és T a rendes ismeretterjesztõkhöz. neten nem szeretem nézni :/
+1
© k0trapali2012. 10. 02.. 20:02||#1
A legjobb csatornák... ezaz! Szüntessék csak meg! Én meg a szerzõdést szüntetem meg!
+1