Szekeres Viktor

Ősszel valóban szuperfilmek érkeznek a TV2-re

Mivel moziba viszonylag kevesen járnak és a letöltők sincsenek rettenetesen sokan, a legtöbben tévén pótolják a filmet. Így minden bizonnyal sokakat fog érdekelni a TV2 őszi filmes kínálata.

A hazai filmfogyasztási szokásokat vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb ember kereskedelmi csatornákon nézi a filmeket, ami azt jelenti, hogy az éppen aktuális mozifilmek 2-3 év alatt érnek el a legtöbbekhez - kivéve persze a legnagyobb sikereket. Hiszen míg moziban átlagosan 100 ezren néznek meg egy premiert, a DVD-s megjelenés, illetve a netes letöltések sem érnek el pár százezer embernél többet, viszont a TV2-n és az RTL Klubon, az esetleges ismétléseket nem számítva nem ritkán 1 millióan is látják az adott filmet.


A TV2 egy idei filmkínálatát hirdető előzetest adott ki, melyből a nézők nagyjából értesülhetnek, hogy az elkövetkező hónapokban milyen újdonságokra, illetve "régiségekre" számíthatnak a csatornától, hiszen friss filmek mellett ismétlésekre is sor fog kerülni. A héten szombaton például a Marie Antoinette-et és az Orvlövészt láthatja a közönség a csatornán, míg vasárnap este a Vasembert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csaekesz #5
    Továbbra sem értem, hogy miért vágja a TV2 saját maga alatt a fát. A valódi, őszi premier filmjei csupán ezerszer ismételt filmek. Beverly Hills-i zsaru 3, mint őszi szuperfilm? A listából a Hancock-t, illetve az Utódomra ütöket lehetne olyan filmeknek nevezni, amilyeneket a csatorna reklámja sugall. Négy nagy hollywoodi stúdióval áll szerződésben és csak erre képes. Pedig a szerződések értelmében a 4-5 évvel ezelőtt mozikban bemutatott filmeket már levetíthetné - megjegyzem akár a 3 évvel ezelőttieket is, de azokat már meg sem említem -, mint például a Halálos Iramban - Tokiói hajszát, A kvantum csendjét, A hihetetlen Hulkot, a Miami Vice-t, A múmia - A sárkánycsászár sírját, vagy éppen 2008 legnagyobb Magyarországi mozis sikerét a Mamma Mia-t. Ezek után már csak azt értem kevésbé, hogy miért csodálkozik a csatorna vezetősége azon, hogy örök másodikok.
  • Zombee #4
    A Vasember szerintem volt már, az Orvlövész pedig egy korrekt B kategóriás akció, szuperfilmnek nem mondanám. De a Marie Antoinette-et sem. Kirsten Dunst nevére nem hiszem, hogy szándékosan tolonganak a nézők.
    A mozit és a DVD eladást nem a letöltők ölik meg, hanem azok, akik megvárják, amíg karikásan, logóval, reklámokkal szarrá vágva nézhetnek meg egy jó filmet is - ínyencek esetleg az eredeti szinkronjától és egyes jelenetektől megfosztva is láthatnak ezt-azt.
  • xido #3
    Azért azt elsütni,hogy a legtöbb ember tévében néz filmeket és még milliós számmal is dobálózni....háttér-tévé..ez a szerepe,minden lakásban megy valami a háttérben esténként:)
  • adamboro #2
    Miért, az eddigi filmjeik amiket szupurnek tituláltak, az hazugság volt?
    Egyébként az érkező 'szuperfilmek' őskövületek és egypárszor már leadták őket.
  • Béka Benő #1
    Nudli filmek...